Vágy

 „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” – Róm 8:19

A bűn, ami az emberi lélekben lakozik, és mindabban, amivel az ember kapcsolatba kerül, romlást, pusztulást és halált hozott világunkba. Nyilvánvaló, hogy a természet nem vonható felelősségre a világunkba férkőző bűn miatt, de mivel a természet az embertől függ – hiszen az ember gondjára lett bízva –, ezért az emberrel együtt kell elszenvednie az Istennel szembeni engedetlenség és elidegenedés következményeit. 
Pál költői kijelentése telve van jelentőséggel, amikor azt állítja, hogy a természet sóvárogva várja a teljes helyreállítást. Itt az apostol megszemélyesíti a természetet, és olyan képességgel ruházza fel, amellyel kifejezheti vágyát a dicsőség országa iránt, amikor majd Sátán és a bűn örökre eltűnik, és Isten haláltól és bűntől megváltott gyermekeinek öröme átterjed a természetre is. Akkor többé nem lesz halál, az erőszak egyetlen formáját sem kell átélnie sem a növény-, sem az állatvilágnak, és nyoma sem lesz félelemnek, pusztításnak, veszteségnek. 
Az apostol a természetre helyezi át azt a türelmetlen vágyat, amellyel Isten ígéreteinek teljesedését várja, amikor majd megújul az ég és a föld, és szentség, békesség és egyetemes harmónia lesz úrrá mindenen. Ha még az élettelen és beszélni képtelen világban is ég a vágy Isten országa iránt, mennyivel türelmetlenebbül kellene várnunk azt mi, emberek? Milyen égő vággyal kellene várnunk a fájdalom és a halál árnyékának völgyéből való szabadulást?
A vágy egy belső nyugtalansági állapot, amelyet a várva várt személy vagy esemény közeledése kelt bennünk, tehát a várakozási állapot egyik elkerülhetetlen alkotóeleme. Ez az égő vágy akár egy kiváló ösztönző tényező is lehet, amely hatékonyan mozgósítja a lélek erőit a nagy találkozásra várva. Néha azonban a vágy szomorúságot és melankóliát okozhat, amely lefegyverezi a lelket és összezavarja az életet. Ilyenkor nagy erőfeszítésbe kerül visszajutni abba a kegyelmi állapotba, melyben a vágy elősegíti a várakozást, és lángra lobbantja a találkozás fényeit. 
Amikor fennáll a veszélye annak, hogy az emberi gonoszság és szeretteim szenvedései láttán elveszítsem a higgadtságomat és a türelmemet, hogyan nyerhetem vissza korábbi nyugalmamat és vágyódhat a szívem újra a jobb világ után?