myBible logó myBible
Fiókom

2023. április 7., péntek

Istenség

„Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” – Jn 4:24

A mai szöveg a Jézus és a samáriai asszony között a Jákob kútjánál lezajlott párbeszéd része. Ezt fontos megjegyeznünk, hogy megérthessük a szöveg jelentését. Az asszony épp azt kérdezte, hogy melyik az imádathoz a legmegfelelőbb helyszín: a jeruzsálemi templom, vagy a közeli dombon fekvő samáriai szentély? Kérdésére Jézus azt válaszolta, hogy az imádatban nem az imádkozás helye a legfontosabb, hanem az imádkozás módja. 
Jézus tehát tömör, de felettébb fontos kijelentést tett Isten természetére vonatkozóan. Az asszony, valamint a későbbi olvasók megértési képességét figyelembe véve elmondja, hogy Isten Lélek, vagyis Istent nem lehet kizárólag emberi minták alapján felfogni és imádni. Isten minden emberi érzékelés fölött áll, az anyagi világnál felettébb való, az anyag fölött, azon kívül helyezkedik el. 
Isten teremtett világhoz való viszonyulását transzcendentális pozíciója teszi lehetővé, hiszen nem határolja sem idő, sem tér, mindenütt jelen való, időtlen, örök, nincs kezdete, nincs vége. Hatalma és bölcsessége is végtelen. Az isteni bölcsesség hozzáfér minden ismerethez, tudáshoz vagy valósághoz, helytől és időtől függetlenül – múltban, jelenben és jövőben egyaránt. 
Ha figyelembe vesszük az említett tulajdonságokat és az isteni jellem különleges vetületeit, elegendő bizonyítékot kapunk arra, hogy az embernek imádnia kell Istent, és engedelmeskednie kell Neki. Magatartása azonban meg kell, hogy egyezzen a Szentírásban kinyilatkoztatott igazságokkal, és a legmélyebb lelki átéléssel kell párosulnia. Van néhány szó, mint a „halleluja”, „dicsőség”, „glória”, amelyet csak Istenhez címezve használhatunk. 
Hódolatom szólhat-e másokhoz is Istenen kívül? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.