Párbeszéd

 „És lőn, hogy harmadnapra megtalálták őt a templomban, a doktorok között ülve, amint őket hallgatta, és kérdezgette őket.” – Lk 2:46

A serdülőkorú Jézus párbeszédet folytatott Izrael tanítóival. Előbb meghallgatta őket, utána pedig kérdéseket tett fel nekik. Ez a beszélgetés három napig tartott, ami arra enged következtetni, hogy értékes és érdekfeszítő volt mind a tanítók, mind pedig a 12 éves Jézus számára. 
A tanítók ismeretei és magyarázatai segítettek tisztázni az ifjú Jézusban a saját azonosságára és küldetésére vonatkozó kizárólagos igazságokat. A tanítómesterek erről semmit sem tudhattak, de még ha tudtak volna is, akkor sem fogadtak volna el egy ilyen áldozatkész Messiást. Elméjükben a messianisztikus modell saját nacionalizmusuk győzelmét feltételezte, nem pedig az ember lelki megújulását egy nem e világból való Országban. 
A zsidó írástudók kíváncsiságát azok a lényeges és felettébb mély kérdések keltették fel, amelyeket a Tóra eme ifjú tanulmányozója meghökkentő ártatlansággal fogalmazott meg. Érdekes lett volna, ha ez a párbeszéd Jézus nyilvános munkássága alatt is folytatódik, mert akkor talán ezek a tanítómesterek is az Ő tanítványaivá váltak volna. Bár tényleg érdekes lett volna, mégsem valósult meg, mert nem akarták befogadni az igazságot. Ők csak adni akartak, az újtól teljesen elzárkóztak. 
Ilyen esetben megszakad az áldások sora, és az ismeret is elveszíti egyediségét. Olyan, mint az a forrás, amely már nem a mélyen található talajvízből táplálkozik, amely biztosíthatja számára a létfontosságú, egészséges összetételű, friss vizet. Hasonló a helyzet a tanítással is. Addig valódi, amíg a Forrásból ered, s amíg nagylelkűen továbbadják. 
Másfelől pedig a párbeszédhez szükség van információkra és tanításra is. A párbeszédhez egyféle partnerség és egyenjogúság szükségeltetik, ugyanakkor felszólaláshoz és véleménynyilvánításhoz való jog is kell hozzá. Lényegében tehát a párbeszéd az emberek és az igazság iránti szeretet gyakorlása. 
Hogyan lehetne a párbeszédem valódibb és hatékonyabb?