Elhatárolódás

„Ami miatt csodálkoznak, hogy nem futtok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván.” – 1Pt 4:4

A Mester azt kérte imájában, hogy követői maradjanak a világban, hogy így szeretetével világosságot és melegséget áraszthasson az emberekre. Csakhogy a más életelveket vallókkal történő együttélés nem működhet minden esetben. A keresztények főleg a szórakozások terén húztak határvonalakat, és csak addig hajlandók elmenni, azon túl egyetlen lépést sem tesznek.  
A „kicsapongás áradata”, amire itt Péter utal, az erkölcsi hanyatlás igencsak plasztikus szemléltetését nyújtja. Az „áradat” pedig, azon túl, hogy a féktelen kicsapongás sokaságára céloz, egyféle utalás az özönvíz előtti világra, amikor minden ember megromlott, bűnös testté változott. A keresztényekből már az is undort váltott ki, ha csak a kicsapongás áradatára gondoltak, mennyivel inkább őrizkedtek részt venni abban! 
A keresztényeknek bizonyos gyakorlatoktól való elhatárolódása abból fakad, hogy Isten jól meghatározott mércét állított népe elé. A keresztények ízlése és érzékenysége a Szentírásból táplálkozik, ezért elutasítanak bármit, amiben minden jóérzés és visszatartás nélkül az alapösztönök nyilvánulnak meg. Ilyen helyen nem éreznék biztonságban magukat, ellenkezőleg, bűntudatot és undort éreznének, ami igencsak nehezen távozik a lélekből. Ennek tudható be, hogy a keresztény ember határozottan elutasít minden ilyen provokációt. 
A keresztények abban reménykednek, hogy világi és bálványimádó barátaik egyszer majd ráébrednek saját balgaságukra, és keresni kezdenek maguk körül egy olyan erkölcsi támpontot, amely igazi lelki nyugalmat biztosíthat számunkra, s amely révén felfedezhetik a keresztény életmód erkölcsi szépségeit. 

A mai társadalomban is éppúgy jelen van a kicsapongás áradata, mint volt Péter apostol idejében. Hogyan határolódhatok el tapintatos és illedelmes módon minden rossztól vagy rossznak tűnő dologtól?