myBible logó myBible
Fiókom

2023. március 27., hétfő

Odaszentelődés

 „Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem. Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve!” – 1Sám 1:27-28

Anna érezte, hogy Sámuelt Istentől kapta ajándékba, és úgy látta jónak, hogy felajánlja a fiát az Úrnak. Isten örömmel fogadta az ajándékot, és ennek fejében további három fiúval és két leánygyermekkel ajándékozta meg Annát. 
Anna felajánlása nagy hatással volt Izrael népének erkölcsi válságból való kilábalására. Sámuel lett az egyik legnagyobb reformátor Izraelben. Szolgálati ideje alatt a népnek sikerült visszanyernie függetlenségét, és újra önálló nemzetté formálódott a Közel-Keleten. 
Anna felajánlotta Istennek a fiát, s felajánlását megkétszerezte az az odaszentelődés, amit Sámuel maga is felvállalt. Amikor Isten közvetlenül hozzá intézte felhívást, és nevén szólította őt, a kis Sámuel így felelt: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád” (1Sám 3:9). Igazából ez lett nyilvános szolgálatának jelmondata. 
Az odaszentelődés nem egy egyszeri, közönséges esemény, ami valamikor régen, a hitélet kezdetén, vagy keresztségkor valósult meg. Az odaszentelődésnek folyamatosnak kell lennie, és egy életen át tartania. A jó és ígéretes, de következetességgel nem folytatott kezdet félő, hogy csak kellemes emlék marad, aminek szomorúság és a beteljesülés hiánya lesz a következménye. 
A gyülekezetbe járó hívőknek a heti istentiszteleteken való részvétel kiváló lehetőséget nyújt ismételten megújítani mind személyes, mind pedig közösségi odaszentelődésüket. Ilyen fontos esemény lehet például a negyedévente tartott úrvacsora, vagy a gyülekezeti szolgálattevők felszentelése, esetleg egy új gyülekezeti épület felavatása. Ilyenkor a jelenlevők megújíthatják odaszentelődésüket Isten és embertársaik szolgálatára. 


Mikor újítottam meg az odaszentelődésemet, és mikor fogom ezt újból megtenni? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.