Hanyatlás

 „És abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilvánvaló látomás.” – 1Sám 3:1

Az ígéret földjének birtokba vétele óta eltelt már néhány évszázad, és a Józsué korát jellemző lelkesedés is már rég alábbhagyott. A bírák korát fájdalmas katonai, politikai, társadalmi, és különösen vallási hanyatlás jellemezte. A gyülekezés sátorát egyik helyről a másikra költöztették, a papok szolgálatára pedig Éli fiainak erkölcstelen gyakorlatai miatt árny borult. A prófétai ajándék is csak ritkán mutatkozott meg, és különösebb jelentősége sem volt már a nép lelki életére nézve. 
A testi és lelki züllöttségnek két fontos oka volt: egy objektív oka, ami a külső körülményeknek tudható be, és egy szubjektív oka, mely a személyes döntések és választások következménye volt. Sámuel papsága és bírói tevékenysége idején Izrael hanyatlásának objektív okai voltak. Izraelből kihalt a következetesség és szervezettség, s így nem tudott már egységes, rendeltetéssel bíró népként működni, ezért tehetetlenül sodródott. 
Ez volt a helyzet, amikor Éli fiai megengedhetetlen módon eltávolodtak Isten szolgálatától. Hitehagyásuk a nép körében még nagyobb hanyatlást eredményezett. Szintén ilyen körülmények között jelent meg Sámuel is, aki nem volt hajlandó Éli fiainak nyomdokait követni, hanem az Isten és az Ige iránti engedelmesség útját választotta. Nemcsak ellenezte a közönyt és a nemtörődömséget, hanem megértette saját küldetését és helyét arra vonatkozóan, hogy miként kellene hatnia nemzete vallási életére. 
A több mint 20 éven át tartó papi körútjai során mindig igyekezett új lelki életminőséget nyújtani Izraelnek, s így az ország fokozatosan kezdett kilábalni a tévelygés mocsarából. Amikor a nép összegyűlt Micpába, a lelki megújulás helyére, Sámuel imái jelentették az egyedüli reményforrást a filiszteusoktól és a bűn rabságából való szabadulásra vonatkozóan. Izrael népe ekkor kezdte visszanyerni társadalmi, politikai és lelki identitását. 

Beletörődöm-e, vagy a körülményeket okolom, amikor az életem kezdi elveszíteni célját és rendeltetését? Tehetek-e valami lényegeset önmagamért és a körülöttem élőkért?