myBible logó myBible
Fiókom

2023. március 24., péntek

Tízparancsolat

„A törvényben mi van megírva? Mint olvasod?” – Lk 10:26

Az Isten által Mózesnek adott Tízparancsolat az egyik legelterjedtebb törvény a világon. Az imádatra és a társadalmi együttélésre vonatkozó tíz alapelv egy részét még azok is tiszteletben tartják, akiknek meg sem fordul a fejükben elfogadni Isten létezését és tekintélyét. Minden bizonnyal Mózes volt az emberiség történelmének egyik legnagyobb vezéregyénisége és törvényhozója, viszont túlzás azt állítani, hogy a Tízparancsolat az emberi intelligencia szüleménye. Egyetemes alkalmazhatósága és egyszerű szavakban kifejezett elveinek mélységes volta bizonyítja isteni, felsőbbrendű eredetét. 
Egy a törvény magyarázásában magát szakértőnek tartó személy kísérteni akarta Jézust, és megkérdezte tőle, hogy milyen feltétele van a bűntől való szabadulásnak. Válaszával Jézus az írástudó figyelmét épp a felé a terület felé próbálta terelni, amiben szakértőnek tartotta magát: „A törvényben mi van megírva? Mint olvasod?” 
Az írástudó a parancsolatok formai követelményeit alkalmazta, de amikor rájött, hogy nem érte el a célját, azt kérdezte, hogy ki lehet számára az a felebarát, akivel kapcsolatosan tiszteletben kell tartania a törvény előírásait. A törvény szakértője volt, épp neki kellett volna ezeket hirdetnie embertársainak, de mint kiderült, erre nem állt készen. Nem azt olvasta ki a törvényből, amit tartalmazott, a mennyei elveket önmaga önző kénye-kedvére értelmezte. 
A Tízparancsolat nem tesz különbséget a kijelentett kötelezettségek és a visszaélésektől megvédelmezendő rászorulók között. Egyetlen előírást sem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy csak a zsidókat kellett megóvni a halálos veszedelemtől, a paráznaságtól, a hamis esküdözésektől, a lopástól vagy az önző kívánságoktól. Az írástudók azonban nem így értelmezték a törvényt. Az irgalmas szamaritánus példázata igazolja, hogy felebarát mindenki, aki segítségre, oltalomra és gondoskodásra szorul. 


Mit ír a törvény, és hogyan értelmezem az előírásait? Diszkriminatív módon, vagy még mindig akad tennivalóm ezen a téren? 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.