Kíváncsiság

„S monda Mózes: Odamegyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor.” – 2Móz 3:3

Isten felkeltette Mózes kíváncsiságát, de kevésbé látványos módon akart megjelenni neki, nem úgy, mint később a Sínai hegynél. A rendelkezésére álló számtalan lehetőség közül Isten egy égő bokrot választott üzenete közléséhez. Mózesnek nagyon nagy szüksége volt a csipkebokor-leckére. 
A kíváncsiság önmagában nem rossz, de nem is a legjobb, fel lehet használni jól, de rosszul is. Jelen esetben az Úr Mózes kíváncsiságát használta fel, hogy meghatottságot váltson ki belőle, és kiemelje őt szunnyadó állapotából. Az apósa nyájainak naponkénti gondozása bizonyos kényelmet és nyugalmat biztosított számára, és ezzel távol maradhatott Egyiptomban sínylődő nemzettársai gyötrelmeitől és fájdalmaitól. 
De ez nem maradhatott így sokáig. Elérkezett a cselekvés ideje: Isten egy egyszerű bokor lángolásában mutatta meg neki az Ő dicsőségét. A csodálatos látvány felkeltette Mózes érdeklődését, és közelebb lépett a bokorhoz. Amikor elég közel került Isten jelenlétéhez, az Úr a tűzből megszólította őt. Mózes bizonyára nagyon meglepődött. 
Az égő csipkebokornál párbeszéd, egy új kapcsolat alakult ki Mózes és Isten között, ami még az örökkévalóságban is tartani fog. Az Úr gyakran beszélt Mózeshez, így a pátriárka egyre közelebb került hozzá. Egy nap Isten még a halál völgyéből is kiemelte Mózest, hogy felvigye a mennybe. 
Mindennapi kíváncsiságunk komoly problémákhoz vezethet, mint például Éva esetében az Édenkertben, ugyanakkor örök kilátásokat is megnyithat előttünk. Amikor Isten felszólít – „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr!” (Zsolt 34:9) –, biztosak lehetünk abban, hogy természetünkből fakadó kíváncsiságunkat szólítja meg. 
 

Milyen érdekes dolgok várnak még felfedezésre az Igében, amelyekre eddig nem voltam kíváncsi?