2023. március 17., péntek
Megismerés
„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” – Jn 17:3
Imájában Jézus egy olyan megismerésre utal, amely többnyire az Istennel kapcsolatos részletes információk birtoklását jelenti. Egy Istenről szóló doktorátusi dolgozat nem nyújt elegendő Isten-ismeretet ahhoz, hogy megváltson a bűntől. Másfelől pedig a képzetlen emberek is olyan magasfokú ismereteket szerezhetnek Istenről, amire még az Úr is büszke.
A hajdanán élt Jób esete ékesszólóan példázza ezt az igazságot. Isten lelki és társadalmi példaként beszél Sátánnak a pátriárkáról. Jób a súlyos megpróbáltatás közepette néhány kijelentést tesz Isten-ismeretének mélységéről. Íme, egyik hitvallása:
„Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. És miután ezt a bőrömet megrágják [megjegyzendő, hogy legfőbb betegsége a fekélyes bőrbetegség volt], testem nélkül látom meg az Istent. Akit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemészttettek énbennem” (Jób 19:25-27).
Ezt az igeszakaszt teljes mértékben átjárja az Isten iránti bizalom, még azon kételyek közepette is, amelyek megkörnyékezték Jóbot. Élő, az isteni ígéretekbe erősen kapaszkodó hittel találkozunk itt. Megmutatkozik az Istennel átélt tapasztalatok eredményezte Isten-ismeret. Fölösleges megemlítenünk, hogy abban az időben a Szentírás nem volt egyéb, mint apáról fiúra szálló hagyomány, ami viszont elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy Jób teljes erejével ragaszkodjon Istenhez. Ilyen Isten-ismeretre van szükségünk nekünk is!
Mit jelent számomra megismerni Jézust és feltámadásának erejét?