myBible logó myBible
Fiókom

2023. március 16., csütörtök

Kultúra

 „És mondá a király Aspenáznak, az udvarmesterek fejedelmének, hogy hozzon az Izráel fiai közül és királyi magból való s előkelő származású ifjakat, akikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcsességre eszesek, és ismeretekkel bírnak és értenek a tudományokhoz, alkalmatosak arra, hogy a király palotájában álljanak, és megtanítsák azokat a káldeusok írására és nyelvére.” – Dán 1:3-4

Dánielnek és társainak meg kellett ismerkedniük a babilóniaiak által beszélt nyelvvel és kultúrával ahhoz, hogy nyilvános szolgálatot vállalhassanak. Remek adottságainak köszönhetően Dániel az egyik legfontosabb pozíciót töltötte be mind a babilóniai, mind pedig a médó-perzsa kultúra és civilizáció kiemelkedő korszakában. 
Senki sem vádolhatta őt hitehagyással, nemzeti és lelki azonosságának elvesztésével, mivel jól ismerjük álláspontját az étkezési és imádati szokásokkal kapcsolatosan, amivel többször is kitűnt a társai közül. Dániel a meggyőződések melletti kiállás csodálatos példája marad, mivel még az idegen kultúrában is hatékonyan tudott tevékenykedni. 
József egyiptomi élete is hasonlóan fontos példát nyújt. Mindkettőjüket értékelték a hozzáértésükért, és mindkettőjüknek sikerült folt nélkül megélniük hitüket. Egyiküket sem zaklatták etnikai hovatartozásuk miatt, így sikerült beilleszkedniük abba a kultúrába, amelyben élni kényszerültek. Mindketten rabszolgákká lettek, de sikerült kiemelkedniük és hasznossá válniuk az új kultúrában, amelybe úgy illeszkedtek bele, hogy közben nem változott meg a vallási és kulturális azonosságuk.  
Nem dolgozunk szombaton és nem fogyasztunk disznóhúst, életstílusunkra könnyen felfigyelnek az emberek. Dániel és József igazi példakép számunkra, amit követhetünk, ha sikerrel akarjuk szolgálni a társadalom jólétét, függetlenül a kulturális sajátosságoktól. De mindeközben meg kell őriznünk lelki identitásunkat. 
 

Hogyan lehetnék még hatékonyabb a társadalomban (diákként vagy alkalmazottként) anélkül, hogy elveszíteném lelki azonosságomat? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.