2023. március 13., hétfő
Kritika
„Mi az oka, hogy a te tanítványaid nem járnak a régiek rendelése szerint, hanem mosdatlan kézzel esznek kenyeret?” – Mk 7:5
A farizeusok és az írástudók kritikája jogos volt. Jézus volt a felelős azért, hogy a tanítványok elhanyagolták a kézmosást, mielőtt asztalhoz ültek. A Mester nemcsak hogy nem követelte meg az étkezés előtti kézmosást, de még azt is elmondta nekik, hogy melyek azok a szokások, amelyek értelmetlenek és akadályt jelentenek az igazán értékes dolgok megélésében.
Az akkori vallási elöljárók szemszögéből jogos volt tehát a kritika, a lelki élet minősége szempontjából azonban épp nekik kellett szembesülniük a galileai Mester kritikájával.
Miközben a testüket kívülről megtisztították, bensőjük tele volt haraggal, büszkeséggel és önzéssel. Mosott kézzel foglalták el az asztal melletti helyeket, mert azt gondolták, hogy az nekik kijár. Lelki vakságukban azonban senki mást nem láttak, aki méltó lehetne arra a helyre.
A Mester nem vetette meg a személyes és nyilvános tisztálkodásra vonatkozó szabályokat, egyszerűen csak azt próbálta elmagyarázni, hogy a felszínesség beárnyékolhatja az igazi, mély lelki értékeket. A vezetőknek mondott kritika mintegy választ képezett saját kritikájukra.
Nem tudni, hogy értékelték-e a krisztusi leckét, a helyszínen viszont a tanítványok mellett jelen voltak más emberek is, akik nagyon könnyen megértették a belső és külső tisztaság tanulságát. Értékelhették a két kritika közötti hatalmas különbséget, megtanulhatták, hogy a külső a belső erkölcsi értékek által alakítható.
Milyen erkölcsi értékeket kell fejlesztenem ahhoz, hogy a külsőm is kedves, vonzó legyen a körülöttem élők számára?