myBible logó myBible
Fiókom

2023. március 11., szombat

Kereszténység

„A tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.” – Csel 11:26

Mária jeruzsálemi otthonának felházában már egy ideje létrejött a kereszténység, de még időbe telt, míg a társadalom is elismerte a létezését. Érdekes, hogy nem a keresztények választották maguknak ezt a nevet, hanem a körülöttük élők. A „keresztény” szó Krisztus nevéből ered, és azt sugallja, hogy aki ezt a nevet viseli, olyan magatartással rendelkezik, amely őt Krisztus követőjeként és támogatójaként azonosítja. 
Ahhoz, hogy a kívülállók megfelelően azonosítsák a keresztényeket, elsősorban arra volt szükség, hogy Krisztus legyen érdeklődésük középpontjában, Ő legyen számukra az egyensúlyt biztosító tényező. Ha ez megvalósul, Krisztus elkezd természetes módon megnyilvánulni követői szavaiban és tetteiben. Ezért mondja az Úr: „Maradjatok én bennem és én is ti bennetek” (Jn 15:4). 
Sajnos azonban a magát kereszténynek nevező társadalom már régóta nem tükrözi a keresztény alapértékeket. Ezért nevezik az elemzők és a szociológusok korunkat „poszt-keresztény” korszaknak, amelyben a társadalom, amely valamikor keresztény volt, ma már nem az. Fájdalmas látni, hogy a feszültségek és a háborúk még a keresztények által lakott területeket sem kerülik el. De ez nem új keletű tragédia, már akkor is meghatározó jelenség volt, amikor a világ magát fellengzősen kereszténynek nevezte. 
Az igazi kereszténység azonban még mindig létezik, viszont már nem kiterjedt erkölcsi többséget, csupán elszigetelt enklávékat alkot. Sőt, néhol már csak a kortársaik által figyelemre sem méltatott egyének képviselik. De amint Antiókhiában történt, ma is felvirágozhat az igazi kereszténység, ha visszahelyezzük Krisztust a középpontba. Ha ezt a tapasztalatot megfelelően alkalmazzuk a jelenlegi történelmi-kulturális sajátosságok között, a kereszténység jó eséllyel újból vonzó és meggyőző lesz. 
 

Hogyan népszerűsíthetném életem által az igazi kereszténységet? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.