2023. március 5., vasárnap
Kreativitás
„A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.” – Mt 21:8
A kreativitás többek között a rendelkezésre álló egyedi és általános eszközök felhasználását jelenti drága és hozzáférhetetlen eszközök hiányában. Kis leleményességgel értelmet nyerhet és érdekesebbé tehető az életünk.
Jeruzsálemi diadalmas bevonulása megszervezésében Jézus magas szintű leleményességről tett bizonyságot, ami azt eredményezte, hogy a jelenlevők is kreatívan reagáltak. Egy ilyen magasztos eseményhez talán hintóra vagy lovas testőrségi kíséretre lett volna szükség, de a Mesternek mindez nem állt rendelkezésére. Egy szamarat kölcsönzött néhány órára, ami végül jó választásnak bizonyult, mivel azonnal felkeltette az emberek érdeklődését, hiszen Izrael királyai minden esetben szamárháton vonultak fel a trónfoglalási szertartásra. Viszont ez nemcsak egy igei gondolat volt: azt is sejtetni engedte, hogy Krisztus milyen természetű uralmat igyekszik felállítani. Az Ő uralma nem evilági, hanem az emberi alázaton és az isteni méltóságon alapszik.
A Király fogadásához szükség lett volna vörös szőnyegre, de az embereknek ezt nem volt honnan beszerezniük, ezért a ruháikat terítették az útra, amit Jézus elfogadott. Díszes zászlók és címerek helyett pálmaágakat lengettek, ami különleges lelkesedést és örömöt kölcsönzött az eseménynek. A dicsőség Királya a zsoltárok „diadalíve” alatt vonult be a városba, ami hivatalossá tette a Messiás fogadását. Az esemény üzenetét még a farizeusok is helyesen értelmezték, ezért követelték, hogy Jézus azonnal tiltson be minden hasonló megnyilvánulást. A Mester azonban elmagyarázta nekik, hogy senki sem állhat a mennyei terv útjában.
Hogyan tehetném leleményességemmel még szebbé az életemet anélkül, hogy különcnek vagy furcsának tűnnék?