2023. február 27., hétfő
Ellenőrzés
„Alámegyek azért és meglátom, vajon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? Tudni akarom.” – 1Móz 18:21
Mintha Isten vizsgálatot tartott volna arra vonatkozóan, hogy Sodomában és Gomorában tényleg olyan gonoszak az emberek, mint amilyen hír járja. Ábrahám és a későbbi olvasók érdekében Isten úgy járt el, mint azok az emberek, akiknek ellenőrizniük kell alattvalóikat, és szükséges lépéseket foganatosítaniuk.
Isten helyszíni vizsgálatot tartott, levonta a következtetéseket, utána pedig a rend és a figyelem helyreállításának radikális módszereihez folyamodott. Ábrahámnak volt egy előérzete arra vonatkozóan, hogy Sodomában és Gomorában nem állnak fényesen a dolgok, és az elmaradhatatlan beavatkozás hátrányosan érintheti unokaöccsét, Lótot és családját, ezért egy már-már tolakodó alkudozásba kezdett. A városokban uralkodó társadalmi és szexuális magatartás miatt azonban Isten végül radikális kezelést alkalmazott. Így látta jónak rendet teremteni ott, ahol úgy tűnt, hogy kicsúszott a kezéből az ellenőrzés.
Bár napjainkban látszólag minden kicsúszott Isten ellenőrzése alól, ennek ellenére a mai világot is Ő tartja a kezében. A Sodoma és Gomora napjaihoz hasonló emberi visszaélések és bűnök, az általánossá váló korrupció és lezüllés fölött Ő uralkodik és tartja ellenőrzése alatt az eseményeket. Valamikor a nem túl távoli jövőben szükség lesz arra, hogy Isten megismételje az özönvíz, valamint a Sodoma és Gomora idejében alkalmazott helyreállítási módszereit. Akkor majd teljes mértékben helyre lesz állítva Isten jóságra, feddhetetlenségre és ártatlanságra vonatkozó terve, és a dolgok újra visszakerülnek a normális kerékvágásba.
Ha a magam ura vagyok, mit kellene tennem, hogy egy isteni vizsgálat során az Úr mindent rendben találjon?