Lelkiismeret

„Annakokáért szükség engedelmeskedni, nemcsak a haragért, hanem a lelkiismeretért is.” – Róm 13:5

A „lelkiismeret” kifejezésnek több jelentése van. Utal egyfelől az ember öntudatára és a körülötte levő világ tudatosítására, de utalhat a teljes lelki világára is. 
A mai elmélkedés során az emberi lélek azon belső fórumára utalunk, amely által képes különbséget tenni jó és rossz között, és választani azt, ami jó, helyes és áldást hozó. Szintén a lelkiismeret által utasítjuk el mindazt, ami elfogadhatatlan, erkölcstelen és romboló a magunk és a társadalom számára. 
A római levél 13. fejezete a keresztény embernek a hivatalosságokkal, jelen esetben a császárral és a római hatóságokkal való viszonyát tárgyalja. A polgári magatartás egy részét azon törvények és állami intézmények létezései határozzák meg, amelyek a törvények betartása fölött őrködnek. Az apostol azonban arra buzdítja a gyülekezet tagjait, hogy tegyenek még egy lépést, és a társadalmi korrektséget tekintsék vallásos életükhöz tartozó személyes lelkiismereti kérdésnek. 
Nagy Konstantin császár ráérzett az élet ilyen módon való értelmezésének előnyeire, amikor úgy döntött, hogy támogatni fogja a keresztényeknek a társadalmi rend és jog helyreállításához való hozzájárulását. A polgári hatóságok iránti tisztelet beépítése a vallásos életbe kétségkívül egy magasabb rendű és hatékony társadalmi vezetést eredményez. 
Mely erkölcsi meggyőződéseim állnak összhangban az állampolitikával, és melyek azok, amelyek jelen pillanatban szembe helyezkednek a társadalmi renddel?