myBible logó myBible
Fiókom

2023. február 21., kedd

Kongruencia

„Mert tetszék a Szentléleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül.” – Csel 15:28

A „kongruencia” kifejezést általában a matematikában használjuk. Egy kongruens reláció kifejezi, hogy két szám adott számmal vett szorzási maradéka egyenlő-e. Az általános szóhasználatban a kongruencia az elméletek összeegyeztethetőségét, egybeesését jelenti. 
A jeruzsálemi tanácskozáson vitát szült a nem zsidókból lett keresztények helyzete. Felszólalások és javaslatok hangzottak el, döntések születtek. Ezt követően fogalmaztak meg egy határozatot, amelyet írott formában és szóban is közöltek az érintett gyülekezetekkel. 
Ez az egyházvezetési értekezlet sikeres modellnek bizonyult. Ilyen körülmények között hangzott el a kongruenciával kapcsolatos mai szöveg is. Az elöljárók vágyai és opciói összhangban voltak Istennel és a Szentlélekkel. Hasonlóan kellene történnie a mai egyházvezetés összes értekezletén is. 
Az előírások betartása nem az egyedüli kulcsfontosságú tényező, amely biztosíthatja a helyes döntések meghozatalát. Az emberi tényező éppen ilyen elengedhetetlen szempont. Ha meghívják a Szentlelket, és engedik Őt munkálkodni, a dolgok az isteni akarat szerint fognak alakulni. Viszont, ha a vezetésben becsvágy, büszkeség vagy bármilyen más természetű érdek bukkan fel, bár a szabályzatnak megfelelő döntések születnek, azok mégsem fognak eleget tenni az elvárásoknak, amelyeket Isten állított az egyházzal szemben. 
A Szentháromságból a Szentlélek a legérzékenyebb Személy. Ahhoz, hogy dolgozni tudjon, engednünk kell Neki, tisztelnünk és értékelnünk kell Őt, imádkoznunk Hozzá, meghívnunk az életünkbe. Nem Ő áll a mi rendelkezésünkre, hanem nekünk kell az Ő rendelkezésére bocsátanunk magunkat. Ha függetlenedésünk legparányibb jelét észleli, magunkra hagy, így megfosztjuk magunkat az Ő jelenlététől és vezetésétől. Ez azonban komoly és fájdalmas következményekkel jár. 
Hogyan lehetek biztos abban, hogy tényleg a Szentlélek vezetésére hagyatkozom? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.