Félreértés

„De az ő szemeik visszatartóztatának, hogy őt meg ne ismerjék.” – Lk 24:16

A mai szöveg nem tartozik a könnyen érthető és magyarázható igeszakaszok közé. Ki vagy mi akadályozta meg a két tanítványt abban, hogy felismerjék Jézust? Itt említhetnénk meg Mária esetét is, aki a sírkertben a Mesterrel beszélt, miközben végig azt hitte, a kertész áll előtte. 
Mindkét esetben félreértésről van szó. A kényelmes fotelből vagy az íróasztal mellől, nyugodt állapotban könnyű csodálkozni azok zavarán, akik különösen stresszes és kellemetlen helyzeteket éltek át. De biztosan másképp láttuk volna a dolgokat, ha mi magunk lettünk volna ott. A Mester fájdalma, a színlelt bírósági eljárás, amely során végül halálra ítélték, a katonák kegyetlenkedései és a járókelők gúnyolódásai együtt mind hozzájárultak a csalódottságukhoz és a zavarukhoz. 
A fotelben ülve bizonyára feltesszük a kérdést, hogy hová lett Jézus tanítványainak és barátainak a hite. Az emmausi úton elhangzott párbeszédből kiderül: hitték, hogy Jézus a Messiás, csakhogy hitük egyes részletei nem egyeztek meg a Szentírással. Ezért kezdte tanítását a Mester egyenesen Mózessel, majd a prófétákkal és a zsoltárokkal, mert így akarta helyes irányba terelni a hitüket. És úgy tűnik, a kapott tanítás azonnali eredményt hozott, mert hazaérve máris felismerték Őt. 
Legyűrve zavarukat és a félreértést, újból hitből kellet élniük, mivel Jézus eltűnt. Ekkor a hitük már a Szentírásra alapozott, s így a fásultságból egy magasztosabb állapotba kerültek. 
Senki sem mentes a félreértésektől, ezért amikor bekövetkezik, vissza kell térnünk Mózeshez, a prófétákhoz és a zsoltárokhoz, hogy megtaláljuk a helyes lelki irányt és újrakalibráljuk a felfogásunkat. Ha visszanyerjük az egészséges irányt, el kell kezdenünk hitből élni. 
Tudatában vagyok-e annak, hogy milyen erőforrások révén nyerhetem vissza a helyes irányt, ha távol kerültem a valóságtól?