myBible logó myBible
Fiókom

2023. február 16., csütörtök

Közösség

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.” – Csel 2:1

Pünkösd – a Krisztus feltámadása utáni 50. nap – az egyháztörténelem egyik fontos támpontjaként maradt fent. A tanítványok és az egyház élete a „pünkösd előtti” és a „pünkösd utáni” időszakra tagolódott. Korábban a tanítványok a zsidóktól való félelmükben gyűltek össze, pünkösd után pedig azért, hogy megünnepeljék az egyház lelki győzelmét és növekedését. 
A „közösség” szónak több jelentése is van az egyházi életre és annak minőségére vonatkozóan. Elsősorban olyan egységre utal, amely korábban sosem jött létre emberek között. Még az anyagi javakat is közösen használták. Sajnálatos, hogy a bűn miatt ez a magasztos állapot rövid idő alatt megbomlott.  
Másodsorban a közösség a meggyőződések és a hitvallomások szintjén tapasztalható egységre utal. A kereszténységben ma már a meggyőződésék sokfélesége a jellemző, pünkösdkor azonban egyetlen meggyőződés dominált: Jézus a Messiás. Ennek a meggyőződésnek akkoriban nem volt sem konzervatív, sem liberális változata. Ő Isten Fia. Jézus meghalt és feltámadott. Halálával fizetett a megváltásunkért. Feltámadása révén lett Úr és Főpap a mennyben. Jézus visszajön, hogy hazavigyen bennünket. Addig is azonban elküldte a Vigasztalót, aki végig velünk lesz. 
Harmadsorban pedig a közösség a hívők egysége, melyben a Krisztus testét és vérét ábrázoló jelképek által megemlékeznek az Ő engesztelő haláláról. Az úrvacsora az egyház belső egységének és összhangjának legkifejezőbb formája, mely lelki békét, bátorítást, valamint az Isten előtt tiszta és értékes hitközösséghez tartozás érzését nyújtja. 
Ritkább esetben a közösség egy a külvilág által tisztelt és a társadalmi munkában részt vállaló intézményhez való tartozás elismerését is jelenti. 
Mit tehetnék annak érdekében, hogy a gyülekezetem hatékonyabban működjön mind a közösségen belül, mind pedig azon kívül? 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.