Karizma

„Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.” – Lk 2:52

A „kegyelem” szó egyik jelentése olyan ember tulajdonságaira utal, aki méltó a csodálatra, hódolatra. Pontosan ilyen karizma jellemezte Jézus gyermekkorát és növekedését. 
A gyermekek természetüknél fogva a szépség és a ragyogás bizonyos momentumaiban bájosak és kedvesek, de milyen kár, hogy ezek a pillanatok nem tartanak örökké. Jézus esetében azonban ez a kegyelmi állapot folytonos volt, nem voltak benne szinkópák és megszakítások. A tegnapi nap szépsége másnapra még mélységesebb és vonzóbb lett. A körülötte levők örültek annak, hogy az Ő jelenlétében lehetnek. Szavai és tettei mindenki számára csak jót eredményeztek. 
Jézusnak nem kellett erőltetnie magát azért, hogy elégedettnek és boldognak tűnjön az élet elkerülhetetlen kellemetlenségei közepette. Ellenkezőleg, még ilyenkor is olyan nyugodt és békés maradt, mint a derűs napokon. Szinte fel sem fogjuk, milyen lehet annak a személynek az élete, aki egy pillanatig sem türelmetlen vagy elégedetlen. Nos, ilyen volt a gyermek Jézus élete. 
Jóságához töretlen elszántság társult, mellyel eldöntötte: bármi is történjék, hűséges marad az igazsághoz és Isten törvényéhez. Sosem volt mogorva, és sosem zárkózott magába. Mindig kész volt segíteni, és sosem vett részt csínytevésben. 
Figyelt a körülötte élők fájdalmaira és szükségleteire, mindig tudta, hogyan kell mértékkel szólni vagy éppen hallgatni, és miközben beavatkozott mások életébe, mindig tiszteletben tartotta az emberek intimitását és személyi jogait. Mellette senki sem érezte magát elhagyatottnak, megterheltnek. 
A kristálytiszta, vonzó és kedves jellemű Jézusban nyoma sem volt árnyéknak, hiszen Ő maga volt a világosság, ezért szüntelenül növekedett arra a felnőtt korra, amikor majd Ő lesz az Ember, Aki által az egész emberiség újra megtalálja régen elveszített életének értelmét. 
Talán még több időt kellene szánnom e szép jellem szemlélésére? Mit eredményezhetne ez az életemben?