2020. május 26., kedd
Május 26
„Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj!” Ezékiel 2; 6
Támadás esetén az afrikai szamár szemtől szembe áll az ellenséggel, míg a csoport többi tagja menedéket talál. Ezért a szamarat butának tartják, mivel megengedi, hogy könnyen elfogják. Valójában csak a területüket és a családjukat próbálják megvédeni azzal, hogy feláldozzák magukat, s így társaiknak segítenek menedéket keresni.
Az áldozat nem kívánatos dolog. Nem szeretjük feláldozni magunkat másokért, még akkor sem, ha azt állítjuk, szeretjük őket. Az áldozat amit hozunk, nem az életveszteség kategóriájából származik, hanem a kényelmünk vagy egy kis kiváltság feladásával, amit élvezünk. Néha arra kérnek minket, hogy adjuk fel a nézeteinket vagy a társadalmi helyzetünket. Máskor feláldozzuk időnket vagy pénzünket. Ha egy barátságot akarunk ápolni, a személyes, önző örömek lehetőségeit áldozzuk fel a másik javára. Elfogadjuk a nyaralási hely megváltoztatását azok kedvéért, akiket szeretünk. Kis áldozatok, de nagy nehézségek árán hozzuk meg őket. Azonban gondoljunk csak bele, milyen volt Isten fiának, aki elhagyta a mennyei trónt, elfogadta, hogy emberi lény legyen, aki ki van téve a kísértésnek, szenvedésnek és az igazságtalanságnak. Feláldozta az égben levő dicsőséget, bőséget, hogy itt a földön imádkozzon és böjtöljön, és végül, megváltásunk érdekében feláldozta életét értünk. Hogyan köszönhetnénk meg neki ezt ma?
Kihívás: Beszélj valakinek a Megváltó áldozatáról vagy ajándékozz valakinek, akivel találkozol, egy Jézus élete című könyvet.