Jóság

 „Meg vagyok pedig győződve, atyámfiai, én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal.” – Róm 15:14

Misi a metrókocsi belső falára rögzített reklámpanelt figyelte, amikor két székkel odébb egy középkorú férfi arca hirtelen falfehérré változott és a térdei megremegtek. Körülötte mindenki közömbösen viselkedett, de Misi egy ugrással az illető mellett termett épp akkor, amikor úgy tűnt, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak. Szorosan magához ölelte, és igyekezett megtartani a férfit, miközben a szerelvény begördült az állomásra. 
Bár tovább kellett volna utaznia, mégis a férfival az ölében kilépett a peronra, és körülnézve egy szabad padot keresett. Lefektette a férfit, majd elővette a telefonját, hogy mentőt hívjon. Eközben még valaki csatlakozott hozzá a segítségnyújtásban. Amikor a mentősök megérkeztek a hordággyal, mindenáron tudni akarták, hogy Misi milyen kapcsolatban van a beteggel. „Egyszerűen csak egy metrón utaztunk!” – jött a válasz. – „Fiatalember, neked jóságos szíved van!” – mondta az egyik mentős, miközben fölemelték a hordágyat. 
A jóság a jó ember korántsem véletlenszerű magatartása. A jóság elsősorban választás kérdése. Misi is nyugodtan továbbállhatott volna, vagy egyszerűen elfordíthatta volna a tekintetét. Nem ő állt a legközelebb ehhez a megviselt emberhez, vagyis a szó szoros értelmében nem ő volt a „felebarátja”, mégis úgy döntött, hogy közbelép. Nem maradhatott közömbös, amikor valaki segítségre szorult. 
A jóság olyan foglalatosság, amely a jó cselekedetekből nyeri ösztönzését, de a jutalmát is. A jóságot ápolni, fejleszteni kell, mert együtt növekszik a lelki élettel. A mennyei Példaképből táplálkozik, akit szemlélve kezdünk hozzá hasonlóvá válni, Isten dicsőségére. 
Mit tettem volna a Misi helyében? Hogyan kellene reagálnom hasonló helyzetben?