Önként

„És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.” – Mt 5:41

Ha csak felületesen olvassuk ezt a szöveget, félreérthetjük Jézus szavait. Első látásra a Mester a visszaélések és az igazságtalanság oldalára áll, viszont ha megfigyeljük a szövegkörnyezetet, könnyen megtaláljuk a hegyen mondott prédikációjának mélyebb értelmét. 
Egész Izrael és Júda római megszállás alatt állt. A római helytartók engedélyezték, hogy a megszálló katonák igénybe vegyék a helyi lakosság szolgálatait. Amikor így szólt: „És aki téged egy mérföldútra kényszerít”, Jézus olyasvalakire gondolt, akinek a törvény ezt megengedte. Ha az igénybe vett személy ellenkezett, akkor a szolgálataira igényt tartó akár vissza is élhetett a fegyverviselési jogával, és arra kényszeríthette az izraelitát, hogy egy a törvény által megengedett hosszabb távon át cipelje a terhét. 
A Mester a gyengébbik fél érdekében javasolja ilyen esetben a konfliktus elkerülésének stratégiáját. Hát el lehet képzelni, hogy egy izraelita jóindulatot tanúsítson egy római katona iránt, aki egy mérföld megtételére kényszerítette őt? Vagy el lehet képzelni a római katona csodálkozását, majd érdeklődését azon személy jóindulatának eredete felől, aki épp a csomagjait cipeli? A két mérföldnyi úton akár barátságos beszélgetés is kialakulhat közöttük, ami mindkettőjük hasznára válhat. 
Nyilvánvaló, hogy a zsidó közvélemény nem nézte jó szemmel, ha valaki római katonával köt barátságot, de gyakorlati szempontból egy erős római katona barátsága hasznosnak bizonyulhatott a szükség idején. Az önkéntes teherhordó akár előnyöket is szerezhetett, miközben örömteli lehetősége adódott megosztania meggyőződéseit az útitársával. 
A jelenlegi élet forgatagában találjuk meg a módját, hogy a kötelező és kellemetlen dolgokat a hála és a fejlődés alkalmaivá változtathassuk. 
Hogyan válhatna kötelező feladataim egész sora az öröm és a beteljesülés forrásává?