2023. január 11., szerda
Lelkesedés
„Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát.” – 2Tim 1:6
A lelkesedés különleges lelkiállapot, mely során az ember teljes lénye és minden lelkiereje képessé válik szenvedélyesen összpontosítani egy célért, ügyért vagy személyért, jelen esetben Istenért. A lelkesedés egyféle lelki buzgalom, amely hatékonyan adható át másoknak is. A lelki buzgóság a feltétel nélküli odaadás jele, mely során a személy azon örömének is hangot ad, hogy egy bizonyos ügyet szolgálhat. Ez az érzelmi kitörés fizikai és érzelmi erőforrásokat mozgat meg, s így szokatlan dolgokra képes.
Ezért tanácsolja Pál apostol Timótheusnak, hogy „pörgesse fel a motorokat”. Az isteni ajándék, amire itt utal, azon összetett lelki képességeket jelenti, amelyeket akkor kapott, amikor az evangélium szolgálatába állt. Timótheusnak szenvedéllyel kellett imádkoznia, lelkesen tanulmányoznia az Igét, erőteljesen prédikálnia, teljes szívéből szeretnie az embereket, odaadással védelmeznie az igazságot, és határtalan reménységgel bíznia Istenben. Charles Spurgeon mondta: „Ha az igazi tanítvány sikeres munkát akar végezni, lángra kell tudnia lobbantani még a Temzét is!”
Az igazi lelki buzgalom nem a személyes erőlködés, vagy a pozitív érzelmek szabadjára engedésének eredménye; nem azt jelenti, hogy ellenőrzés nélkül kell hagyni az egészséges elmét. Ez az út rövid idő alatt fanatizmushoz, sőt pszichikai szenvedéshez vezet. A Lélekkel való betöltekezés inkább azt jelenti, hogy minden visszatartás nélkül Istennek szenteljük magunkat, és megengedjük, hogy a Lélek isteni ereje kiáradjon személyes életünkre és lelkünkre. A Szentlélek vezetése engedelmességet és függőségi állapotot jelent, nem pedig józan ítélőképesség nélküli kezdeményezést.
Hogyan táplálhatom a lelkesedésemet egészséges és biztonságos módon?