Fogadalom

„Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt.” – Zsolt 116:14

A fogadalom valakinek az ünnepélyesen megtett ígérete, mely által egy személy, egy szervezet vagy egy ügy rendelkezésére bocsátja személyes erőforrásait a vállalt cél elérése érdekében. A fogadalom odaszentelődési, önfeláldozási aktus a velejáró kockázatokkal vagy megtorlásokkal együtt. Amikor az Isten iránti fogadalmunkról esik szó, realista módon figyelembe kellene vennünk emberi természetünket, amely komoly korlátokkal rendelkezik az önismeretre és az életkörülmények feletti ellenőrzésünkre vonatkozóan. 
A keresztény fogadalomnak inkább egy ünnepélyes nyilatkozatnak kellene lennie, amely által az ember elismeri Isten egyeduralmát a személyes élete fölött, s így hűséget fogad a Szentírásban kinyilatkoztatott igazságok Szerzője iránt. Ezzel egy időben a mennyei lakhelyek várományosának el kell ismernie sebezhetőségét és az emberi tervek és cselekedetek kiszámíthatatlan voltát, továbbá pedig azon szükségletét, hogy minden időben és bármely körülmény közepette Istenhez kell ragaszkodnia. 
Isten iránti szeretete a hívő ember személyes választása, és megígért hűsége nem várhat el különböző jutalmakat. A fogadalomnak önkéntesnek, feltétel nélkülinek és egyoldalúnak kell lennie. 
Isten bizonyára meg fogja jutalmazni gyermekei odaadását, viszont ez a jutalom nem fizetség, hanem semmihez sem mérhető ajándék. Nem a szeretetből fakadó engedelmesség ellenértéke. Ennek az ajándéknak az értéke túl nagy az emberi erőfeszítéshez mérten ahhoz, hogy ki lehetne egyenlíteni, vagy áruba lehetne bocsátani. 
Fogadalmaink csak Jézus érdemei és a Szentlélek megtartó ereje által válhatnak valóra. Értelemszerűen tehát az érdem egyedül Istené. 
Istennek tett mely fogadalmaimat kellene átgondolnom vagy újra kijelentenem?