2023. január 5., csütörtök
Anakronizmus
„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! …Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre.” – Mt 5:21-22
Anakronizmus az, amikor a múltbeli dolgok nem állják meg a helyüket a jelenben. Az élet folyamatosan változik, és a jelenlegi elvárások közepette a hajdan jónak tűnő dolgok kezdenek elavulttá válni. De vannak olyan dolgok is, amelyek sosem változnak, mint például a Tízparancsolat. A mai szövegben azonban a Mester sokkoló kijelentést tesz mind a kortársai, mind pedig a ma élő emberek számára.
Jézus itt azt akarja mondani, hogy a hatodik parancsolatot egyféleképpen értelmezték kiadatásának idején, a Sínai hegy tövében, és másféleképpen ezerötszáz évvel később. Feltevődik tehát a nagy kérdés: Hogyan értelmezendő ez a parancsolat ma, további kétezer év eltelte után?
Jézus szavai szerint a harag azon új magyarázatok alapján számít gyilkosságnak, amelyeket Ő fűzött a parancsolatokhoz. A parancsolat egyszerű „szemet szemért és fogat fogért” értelmezése már idejétmúlt, vagyis anakronisztikussá vált. Ebben az esetben a bosszú elvesztette mind erkölcsi, mind jogi alapját. Szintén a hegyen mondott prédikációjában tanította Jézus, hogy elmúlt a bosszúállás ideje, és eljött a megbocsátásé, a türelemé, a megbékélésé és a kapcsolatok helyreállításáé.
Az anakronizmus nem kímélte még a legszentebb intézményt, az egyházat sem. Az egyháznak is lépést kellett tartania az időkkel. Biztos, hogy a kijelentést félre is lehet értelmezni, például úgy, hogy Jézus a szavaival engedélyezte az intézményes egyházi kultúra elterjedését. De Jézus nem erről beszélt a hegyen, hanem az örök és változhatatlan mennyei elvek helyes értelmezéséről.
Hogyan kellene az isteni törvényt a XXI. századi gondolkodás alapján úgy megfogalmazni, hogy ne lehessen anakronizmussal vádolni?