2023. január 1., vasárnap
Kedvesség
„Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem.” – Zsolt 51:14
Dávid megtérési imájában többek között az „engedelmesség lelkét” is kéri. A fordítók és szerkesztők két különféle magyarázatot tulajdonítanak ennek a kifejezésnek. Némelyek úgy értelmezik, hogy az engedelmesség lelke Isten jóindulatára utal, amelyre Dávidnak szüksége van, hogy helyreálljon az élete, mások viszont személyes kedvességnek vélik, amelyre azért van szüksége Dávidnak, hogy teljesen felépüljön a bukás utáni állapotából. Ha figyelembe vesszük a következő verset, amelyben vállalja, hogy munkálkodni fog a bűnösök Istenhez való térése érdekében, akkor az utóbbi magyarázat az elfogadhatóbb.
De legyen szó akár isteni, akár emberi jóindulatról, ez az ima jó kezdete lehet az áhítatoknak. Isten jóindulatára van szükségünk, mivel az Ő jóindulatú befogadása nélkül nem lenne esélyünk a megváltásra. Szükség van az egymás iránti figyelmes és türelmes kedvességre, mert csak így lehetünk kedvesek és szeretetre méltók. Hát nem arra vágyunk a legjobban, hogy minket is szeressen valaki?
Kedvességünk Isten kedvességéből táplálkozik. Ehhez azonban szemlélnünk kell Istent és feltétel nélküli szeretetét. Amilyen mértékben feltűnnek bennünk Isten kedvességének újabb vetületei, úgy tanuljuk meg mi is az embertársak iránti jóságot és kedvességet. Ez a lelki gyakorlat biztosíthatja számunkra az új és virágzó életet.
Az előttem álló évben hogyan tehetném hasznosabbá az Istennel töltött személyes időmet?