Amikor felborul a csónak

„A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, ki adatott nékünk.” (Róma 5,5)

Hosszú utat tettünk meg borzalmas forgalomban, és az izgatottságtól egész éjjel nem aludtunk, de végre elérkezett. Életemben először mentem vadvízi evezésre. Az idő tökéletes volt, a karolinai kék égen fehér felhőpamacsok úsztak, és ragyogóan sütött a nap. Egy barátommal együtt szálltunk be a csónakba. Elindultunk, szinte súlytalanul siklottunk a vizen. Nevettünk, a víz ránk permetezett, ahogy próbáltunk minél sikeresebben átjutni a sebesebb részeken. A végén csak egy kérdésünk maradt: mikor jöhetünk még egyszer? Az élet nem is lehetett volna jobb ennél. Majd… a férjem, aki tizennégy éve volt a házastársam, tragikusan és váratlanul kilépett az életemből. Az ő döntése volt. A sebes szakaszok, melyeket addig izgatottan vártam, most fenyegetőnek, veszélyesnek tűntek. Ahogy megpróbltam egyetlen evezővel haladni a vízen, az addig mulatságosnak tűnő kihívások hirtelen sötét árnyakká váltak, és elhomályosították a látásom. Csónakom felborult, és beestem az örvénylő, jéghideg vízbe. Levegőért kapkodtam, amikor az első erős hullámok összecsaptak a fejem fölött. Ösztönszerűen bukkantam fel a felszínen, vigyázva, nehogy halálra zúzzam magam a mélyben rejlő sziklákon, mint a gyermekelhelyezési perek, ügyvédi honorárium, költözés, magány, barátok elvesztése és a látszólagos céltalanság – mindez végeláthatatlanul örvénylett körülöttem. Bizonyos, meghatározatlan időközökben a folyó engedett a szorításából, és pár másodpercre fellélegezhettem, mielőtt újra mélybe sodort volna. Nem tudom, miért jutottam ide, miért kell az életbenmaradás felé mutató aprócska fényt keresnem az örvénylő folyóban. Nem tudom, kijutok-e valaha a partra, visszamehetek-e a kiindulópontra, vagy továbbsodor az örvény, és lezuhanok a vízesésbe. Az ismeretlen fenyegetése elborít. Azt azonban tudom, hogy Isten előre tudta, mi fog történni. Neki még mindig terve van velem, mely erőt ad a jövőre nézve (lásd: Jeremiás 29,11). Tehát ebben az örvényben is az Ő ígérete élteti mustármagnyi hitemet. És egyelőre ez elég.

Charmaine Houston