Élet anya nélkül

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad tenéked.” (2Mózes 20,12)

Sallie Mozelle 103. életévének hetedik hónapjában megpihent. Édesanyám állandó társam volt életemben. Csodáltam eszét, humorát, életkedvét, vidámságát, adakozókészségét, ezért öröm volt számomra, hogy megvidámíthattam napjait. Anya mosolya ragályos volt. Mindenhova velünk utazott, és mi örültünk annak a sok vidámságnak, amit magával hozott. Mindent megosztottunk egymással, különösen keresztény olvasmányainkat. Valóban a legjobb barátom volt. El sem tudtam képzelni az életet nélküle. Amikor már közeledni éreztem az elválást, gyakran kértem Istent, hogy maradhassunk még együtt. Az együtt töltött időben gyakran ránéztem, ahogy mellettem ült az anyósülésen, fi gyeltem örömét, boldogságát, hallgattam, néztem, ahogy elbóbiskolt, és próbáltam elraktározni elmémben ezeket a képeket, pillanatokat. Egy áhítatot is írtam „Tiszteld szüleidet” címmel a 2009-es Szentély című áhítatos könyvbe. Abban az időszakban anya kilencvenhárom éves volt, egyedül élt, független volt, és tevékeny életet élt. Hetente többször is meglátogattam munka után, hogy besegítsek a házimunkába, személyes szükségleteinek betöltésébe, és időpontot foglaljak neki különböző helyeken. Kilencvenkilenc éves korában úgy döntöttünk, elérkezett az ideje, hogy hozzánk költözzön. Komoly változásokat kellett eszközöljünk, és csak az Úr kegyelméből sikerült mindent rendben elintézni és megoldani. Amint anya egészsége romlani kezdett, arra gondoltam, hogy nagynénémnek, aki már hét éve velünk él, közelebb kellene költöznie saját családjához. Nehéz döntés volt. Folyamatosan imádkoztam, és kértem Isten irányítását, mert nagynéném és édesanyám is állandó jelenlétet és odafigyelést igényelt. Hittem, hogy amenynyiben az Ő akarata szerint van, hogy nagynéném elköltözzön, akkor Ő meg is oldja a helyzetet. Abban az időben még bejártam a munkahelyemre dolgozni, és nagyon stresszes voltam, bár megpróbáltam mindkettejük életét megvidámítani. Isten pedig mindenben segítségünkre volt, és sikerült nagynéném költözését is lebonyolítani. Majd egy fagyos, tiszta Decemberi szombat reggel drága édesanyám elaludt az Úrban. Miközben a kezét fogtam, hálát adtam érte Istennek. Nem tudtam elképzelni az életemet nélküle, de Isten addig soha nem tapasztalt békességgel töltötte be a szívem. A mi mennyei Atyánk titeket is megáld az Ő békességével.

Sylvia Giles Bennett