myBible logó myBible
Fiókom

2022. december 26., hétfő

Az ösztöndíj

„Jézus pedig rájuk tekintvén mondta nekik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19,26)

2013-ban történt. Március végén egyik nap felhívott telefonon egy barátom, és azt javasolta: „Pályázzunk meg egy ösztöndíjat.” Másnap kitöltöttük az űrlapokat, és észrevettem, hogy a pályázat egyik előfeltétele egy bizonyos matematikavizsga, amely nekem nem volt meg. Ettől elszomorodtam. Csak két napunk volt, hogy minden szükséges okmányt összegyűjtsünk. Mire elérkezett a határidő, nekem a két űrlap közül csak az egyik volt kitöltve, és a képességeimet alátámasztó okmányok közül még egyiket se másoltattam le és hitelesítettem. Mielőtt a bizottság elé léptem volna, megpróbáltam rendbe tenni az irataimat, de annyira nyomasztott a hiányzó matematikai vizsgaigazolás, hogy meggondoltam magam, és azt mondtam a barátomnak, hogy inkább a következő évben próbálkozom, miután ezt a vizsgát is leteszem. Miközben az autóhoz mentem, csodálatos békesség töltötte be a szívem. Uram, ha van számomra is egy ösztöndíj, add, hogy valamelyik barátom hívjon vissza ezért. Öt perccel később ugyanaz a barátom visszahívott: „Debora, gyere vissza. Nagyjából minden papírod megvan. Próbáld meg, lehet, kedvezően alakul a helyzet. Fenntartom a sorban a helyed.” Leírhatatlanul éreztem magam. Egyetlen óra alatt raktam össze a dossziémat, mégis amikor sorra kerültem, nem is tudtam azok nevét, akik kezeskednének értem, akikre törvényesen és anyagilag támaszkodhatok. Miután benyújtottam a kérésemet, a bizottság kérte, hogy majd adjam be az ajánlásokat. Nem tettem meg, mert eszembe sem jutott, hogy esetleg kaphatok ösztöndíjat. Három hónappal később ismét felhívott a barátom: „Miért nem mondtad el, hogy megkaptad az ösztöndíjat?!” „De hiszen nem kaptam meg!” – válaszoltam. Elmondta, hogy látta a nevemet az újságban, ezért sietve megvásároltam az említett lapot. Így saját szememmel láttam, hogy valóban én voltam a 2013-as év ösztöndíjasainak egyike. Bár hárman pályáztunk, én voltam az egyetlen, aki nem teljesített minden előírást, és ugyancsak az egyetlen, aki mégis megkapta az ösztöndíjat. Hálát adtam Istennek, és dicsőítettem a nevét, hogy képessé tett arra, amire nem volt képesítésem. Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szemed lát engem, hogy füled figyel imáimra. Segíts mindannyiunkat, hogy életünk minden részletében bízzunk benned, és minden gondunkkal hozzád forduljunk, mert te gondot viselsz rólunk. Jézus nevében, ámen.

Debora Ramona Hughes 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.