A karácsonyi hangverseny

„Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,11)

Abban az évben korán mentem haza. „Ne felejts el visszajönni pénteken a karácsonyi koncertre – mondta édesanyám sürgetően. – Nagyon jó lesz.” A szeme úgy csillogott, mintha valami rég nem látott barát lettem volna, akivel már évek óta nem találkozott. Kilencvenkét évesen még mindig gyönyörű volt, énekelt és fütyörészett, valamint aktív tagja volt a gyülekezetének, melyet már 1942 óta látogatott. Élvezi az életet. Péntek volt, karácsony előestéje. Rohantam. Sietnem kell! Nemsokára kezdődik a hangverseny az idősek otthonában. Láttam édesanyámat és a többi hat férfit és nőt a csodálatos, vörös-zöld ünnepi viseletben. A hölgyek színes karácsonyi fülbevalókat viseltek, tarka homlokpántokkal díszítették fehér hajukat, és vörös rúzst használtak. Mindannyian vidáman mosolyogtak. Arra számítottam, hogy ezeknek az időseknek a családtagjai mind jelen lesznek az eseményen, de senki nem jött el. A hangverseny elkezdődött. Egy CD-lejátszóról szóltak a dallamok, egy hölgy együtt énekelt vele, és ahol tudtak, a többiek is bekapcsolódtak. Édesanyám hozzám hajolt, és megállapította: „Ugye, mennyire jó?” Én igennel válaszoltam, de magamban feltettem a kérdést. Ez minden? Én voltam a gyülekezetem zenei felelőse. A mi karácsonyi koncertünkön drága műszerek voltak, egy hivatásos operaénekes adta elő Händel Messiását, egy trombitás és egy hatalmas kórus is szolgált, és rengeteg néző jött el. „Esta, azt mondtad, eljön a lányod. Miért nem vezetitek le ti a következő éneket?” – szegezte nekünk a kérdést az egyik hölgy. Édesanyám beleegyezett. Így én énekeltem a szopránt, ő az altot, és előadtuk a Csendes éj című éneket. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, mikor édesanyám szorosan fogta a kezem. Az a kéz, amely már nem tudott biztosan megnyomni egy kapcsolót, megfogni egy kötő- vagy horgolótűt vagy egy énekeskönyvet. Ránéztem arra a hat emberre, akik minden erejükkel próbáltak visszaemlékezni a szavakra, melyeket egykor olyan jól ismertek. Akkor tudatosítottam magamban, hogy ez az igazi karácsonyi koncert. Lassan énekeltem, és hálás voltam édesanyámért és ezekért a csodálatos idősekért. Emlékeztetett az Úr Jézus születésére, ahol két ember és néhány állat volt jelen. Amikor visszatértünk a szobájába, anya odasúgta nekem: „Én megmondtam, hogy szeretni fogod.” Visszasúgtam: „Igen anya, ez volt a legjobb karácsonyi koncert.” Megcsókoltam, megöleltem, és bánkódtam az elmúlt időért és az elkövetkezőért.*

Edna Thomas Taylor

* Esta Pearl Saunders Thomas 2015. augusztus 20-án halt meg.