Az asszony és a pásztorok

„És hozzájuk menvén Jézus szólt nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” (Máté 28,18–19)

Látták az üres sírt, és siettek elmondani a tanítványoknak, hogy Jézus él. Túl szép volt, hogy igaz legyen, ezért megértették a tanítványok kételyeit. Vagy lehet, hogy nem. Bárhogy is történt, minden annyira furcsa volt. Nem tudták, mit kezdjenek az érzelmeikkel. A Jézust követő asszonyok abban a kiváltságban részesültek, hogy szemtanúi lehettek Isten dicsőségének az üres sír bejáratánál. Harminchárom évvel azelőtt alázatos pásztorok részesültek abban a megtiszteltetésben, hogy láthatták és hallhatták a csodálatos hírt és a Krisztus születését köszöntő angyalkórust. Abban a korban a nők és a pásztorok nem voltak elismert vagy tekintélyes emberek. Azonban elmentek, és mindenkivel megosztották a jó hírt, aki csak meghallgatta őket. Most pedig ők az Úr utasításait követve Galileába mentek (Máté 28,10) találkozni a többi hívővel, majd magával a feltámadt Jézus Krisztussal. A dombok körülvették őket, és az út felejthetetelenül csodálatos volt. Majd, amikor a hívők öszszegyűltek, megjelent Jézus. „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért...” Amikor egyszer azok között a dombok között sétáltam, azon gondolkodtam, hogy a tanítványok, nők és férfiak egyaránt, hogyan érezhették magukat, amikor meghallották Krisztus tekintélyes hangját, utasítását, parancsát. Elképzeltem, hogy magam is ott vagyok, és hallgatom a szavait. Ahányszor ezt a történetet olvasom, visszaemlékszem ezekre a gondolatokra. Jézus ereje és tekintélye mindig úgy alakította a dolgokat az életemben, hogy félelem nélkül elmondhatom, mit tett Ő értem. Nagy dolgokat. Kis dolgokat. De mindegyik egyformán fontos, mert mindegyiknek Ő áll a középpontjában. Csodálom azokat az asszonyokat, akik követték Jézust, és engedelmeskedtek neki. Csodálom a betlehemi pásztorokat. A társadalom, lehet, lenézte őket, de ők ennek ellenére mentek, és elmondták a történetüket. Lehet, hogy sokszor azt gondoljuk, nem vagyunk elég jók, elég képzettek vagy érzelmileg elég erősek kiállni. Mi lenne, ha a kétely és félelem pillanataiban ezekre a nőkre és a pásztorokra gondolnánk? Az én esetemben ez működik. Mindig Jézus szavaira gondolok: „Kedves lányom, nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menj, és oszd meg a jó hírt, a tapasztalatodat, és légy áldássá másoknak.”

Lorena Finis Mayer