Együtt karácsonykor

„És bemenvén a házba ott találták a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván tisztességet tettek neki; és kincseiket kitárván ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” (Máté 2,11)

Néhány évvel ezelőtt egyik fi atal barátunk, Mark egy kalandos utazáson vett részt, és amikor megkérdeztem, hogy mikor lesz telefonközelben, hogy elmesélje a tapasztalatát, azt válaszolta, hogy nem akar telefonon beszélni, hanem személyesen szeretne beszámolni mindenről. Ezért a férjemmel szerveztünk egy vacsorát Markkal az egyik közeli étteremben, hogy ő maga mondhassa el átélt kalandjait. Így nemcsak hallgattuk őt, hanem láttuk is a szemében a csillogást, a lelkesedést, az örömöt. Nagy tanulság volt számunkra, habár elég idősek vagyunk, hogy akár Mark nagyszülei is lehessünk. Mivel már közeledtünk a téli ünnepekhez, elhatároztuk, hogy mi is hasonlóképpen járunk el, és személyesen látogatjuk meg barátainkat. Egyeseket otthonukban kerestünk fel, míg másokkal étteremben találkoztunk. Nem készültünk semmi különlegessel, egyszerűen csak együtt voltunk. Ezzel adtuk tudtukra, mennyire fontosak nekünk, és milyen nagyra értékeljük barátságukat. Késztetést éreztem, hogy szervezzek egy babaváró zsúrt az egyik fi atal kismamának, aki nemrég csatlakozott a gyülekezetünkhöz, és a baba születésének közelgő időpontja miatt nem mehetett haza a családjához karácsonyra. Egyenként üzenetet küldtem minden meghívottnak, de a válaszok nagyon elcsüggesztettek, mivel egyik a másik után mondta vissza a részvételt. Vagy vizsgaidőszak volt, vagy az időpont egybeesett más fontos eseménnyel, vagy éppen lebetegedtek. Mit tegyek? Mondjam le az egészet? Nem, meghívok néhány anyukát, még akkor is, ha nem ismerik személyesen a fi atalassznyt. Tízért imádkoztam. Végül tizenegyen jöttek el. Hoztak ajándékot és süteményeket, de az volt a legfontosabb, hogy jelen voltak, és megismerték ezt a drága kismamát. Az az öröm és izgalom, amivel körülvették őt, nagy örömömre és boldogságomra szolgált. Ez volt az egyik legcsodálatosabb együttlét, amin valaha résztvettem. A gyermek Jézusra gondoltam, és szüleire, Máriára és Józsefre, akik a szegényes istállóban szerény körülmények között fogadták kisbabájukat. Lehet, hogy kissé magányosak voltak, távol családjuktól és barátaiktól. És akkor megérkeztek a bölcsek, ajándékaikkal és jelenlétükkel felvidítva őket. Szolgáikkal is elküldhették volna az ajándékokat, de ők személyesen jelentek meg. Látogatásuk biztosította és bátorította ezt a fiatal családot arról, hogy Isten gondoskodik róluk, betölti szükségleteiket, és mindig jelen lesz az életükben. Az idei ünnepek idején miért nem keresünk fel valakit, akinek szüksége van a jelenlétünkre?

Bonnie R. Parker