Mennyei vezetés

„Vizsgálj meg engem, ó, Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, hogy van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja, és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” (Zsoltárok 139,23–24)

Egy nap, amint imában kértem Istent, hogy vizsgálja meg szívem, eszembe juttatott egy esetet középiskolás koromból. Visszaemlékszem egy lányra, aki mellettem ült az osztályfőnöki órákon. Kedveltem, de mivel nem volt amerikai, a többiek sokszor kinevették, még gúnynevet is aggattak rá, és bár én soha nem szólítottam így, előfordult, hogy a többiekkel együtt nevettem. Mindannyian, fi atalok és idősek, gyakran kegyetlenek vagyunk, és ezt a legtöbb esetben észre sem vesszük. Elkezdtem gondolkodni rajta, vajon ő hogy érezhette magát. Már legalább harminc éve nem láttam, és nem tudtam, miként mondhatnám el most neki, hogy sajnálom, így Istentől kértem ezért bocsánatot. Most már teljesen más ember vagyok, nyugodt és kiegyensúlyozott, de akkor még nem tudtam, hogy tartsam fenn az Istennel való kapcsolatomat, egyszerűen csak akkor fordultam hozzá, mikor bajban voltam. Az Úr azonban soha nem hagyott el, és mindig közelebb vont magához. Kereszténnyé válásom után pár évvel elköltöztem szülővárosomból, majd házasságkötésem után a férjemmel együtt beutaztuk az országot, mert sok helyen szolgáltunk. Egy adott pillanatban őt Kelet-Virginiába helyezték, amely meglehetősen közel volt szülővárosomhoz, így alkalmanként meg tudtuk látogatni családunkat. Kevéssel azután, hogy a fent említett imát elmondtam, ismét látogatóba mentünk szülővárosomba, ahol betértem egy Whole Foods üzletbe, ugyanis a mi környékünkön nincs ilyen bolt. Mivel nem abban a negyedben volt, ahol én felnőttem, nem számítottam rá, hogy ismerőssel találkozom. Ahogy a sorok között sétáltam, hirtelen megláttam valakit, aki nagyon hasonlított volt osztálytársamhoz. Mikor nevén szóltottam, megfordult. És valóban ő volt! Tudtam, hogy Isten hozta össze ezt a találkozást. Néhány percig beszélgettünk, majd elmondtam neki, hogy keresztény vagyok, majd bevallottam: „Szeretnék bocsánatot kérni tőled azokért a gúnynevekért, amelyeket osztálytársaink aggattak rád, és bár én soha nem mondtam ki azokat a szörnyű szavakat, sokszor együtt nevettem velük, ami ugyanolyan rossz. Bocsánatot kérek, és nagyon sajnálom.” Azt válaszolta, hogy nem tesz semmit, de észrevettem egy könnycseppet a szeme sarkában. Azt hiszem, még enynyi év elteltével is fájt neki a dolog. Megöleltem, és elmondtam neki, hogy Isten szereti őt, és Ő hozott össze minket, hogy bocsánatot kérhessek tőle. Barátaim, mindig kérjük a mennyet, hgy segítsen bocsánatot kérni azoktól, akiket megbántottunk. Ezután pedig adjuk tudtukra, hogy az Úr Jézus szereti őket.

Elaine Buchanan