myBible logó myBible
Fiókom

2022. december 19., hétfő

Ideje volt már

„És ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,20)

A percek sokkal nehezebben telnek annak a nőnek az életében, aki egy kórház várótermében aggódik szeretett férje műtétjének kimeneteléért. Amikor a sebészeti beavatkozás déltől egészen este nyolcig eltart, az Úr érzi és megérti az igaz, őszinte ima folyamatosan ismétlődő jó illatát, melynek hatását senki sem értheti meg teljes mértékben a földön. Ez történt, mikor John műtétre készült, de közvetlenül előtte azt kellett hallania, amit senki sem kíván: „Ez sokkal rosszabb, mint amikor utoljára megvizsgáltalak, és beidőzítettük a műtétet. Ide kell hívnom még három specialistát.” Bár imádkozó nő vagyok, számomra is váratlan szavak hagyták el ajkam: „Nem mondtam elég imát ezért.” John elmosolyodott. Megráztam a fejem. Az orvos elmagyarázta, miért van szükség más szakemberekre is. Imádkoztunk, sírtunk, nevettünk, és ezt a komoly gondot átadtuk annak a kezébe, akinek van ereje megerősíteni minket. Előző szombaton gyülekezeti családunk imával és vigasztalással vett körbe bennünket. John műtétje napján Sandro lelkész, valamint barátaink, Bev és Bill Maxey egész estig velem maradtak a kórházban. Kilenc órakor a műtősnővér bevezetett bennünket egy csendes irodába, hogy részletesen elmagyarázza a helyzetet. Elmondta, hogy John lélegeztetőgépre volt kapcsolva a műtét ideje alatt, a rosszindulatú daganat miatt komoly beavatkozásokat kellett elvégezniük, és a nyelőcső helyén sztóma van, melyen keresztül lélegzik. Légzés, beszéd vagy evés tekintetében az élet már soha többé nem lesz ugyanolyan számára. Sandro lelkész bejött velem az intenzív osztályra, ahol John, bár különböző gépekre és csövekre kötve, de ébren volt. A kis, fehér táblára felírta: „Áldott legyen az Úr neve.” A legtöbben örültek és megkönnyebbültek, és azonban nagyon féltem. Éjjel felhívtam a lelkészt. Nyugodtan kérdezte: „Te, a hit asszonya, miért estél ennyire pánikba?” Most már megnyugodtam, és teljes szívvel szeretem Johnt, függetlenül attól, mit tartogat számunkra a jövő. Imáimra azt a választ kaptam, hogy ideje volt még teljesebben átadni Istennek a dolgok irányítását. Jobban, mint azelőtt. Igen, itt volt az ideje.

Sally J. Linke  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.