myBible logó myBible
Fiókom

2022. december 16., péntek

A szatén hálóing

„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!” (Máté 7,11)

Néhány évvel ezelőtt kaptam egy pénzösszeget, és elhatároztam, hogy meglepem magam valami széppel a város egyik nagy áruházából. Miközben a fehérneműs részlegen keresgéltem, észrevettem egy csodaszép, hosszú, szaténselyem, smaragdzöld színű hálóinget fi nom krémszínű, csipkés vállpánttal. Bár már nagyon sok idő eltelt azóta, még mindig emlékszem a darabra. Mivel nem láttam rajta árcédulát, feltételeztem, hogy meglehetősen drága lehet. De mivel azért mentem oda, hogy kényeztessem magam valamivel, levettem a vállfáról, óvatosan a karomra hajtottam, és a legközelebbi pénztár felé indultam. Miközben a pénztáros foglalatoskodott, megemlítettem a hálóing gyönyörű kidolgozását, majd megkérdeztem az árát, és a pénztárcámért nyúltam. A pénztáros rámeredt a kijelzőre, és megjegyezte: „Ezt úgysem engedheted meg magadnak.” „Ne aggódjon, ez az enyém lesz” – válaszoltam. Végtére is Isten már csodálatosan megáldott. Visszaemlékszem, hogy ezután szó nélkül becsomagolta, és a továbbiakban került velem minden szemkontaktust. Szeretem, ahogy a Mindenható megáld bennünket az Ő bőségéből. Ő bőkezű, kedves, szeretetteljes, aki szereti felemelni gyermekeit. A mi mennyei Atyánknak nagyon nagy pénztárcája van. Nemrég a lányom árajánlatot kért valakitől egyik kiadványom forgalomba hozataláért. Ez a kedves ember őszintén felelt neki: „Édesanyád nem tudna engem megengedni magának.” Azonnal eszembe jutott a fent említett eset. Ó, hát ezt már végigjártam egyszer! Lássuk, mennyit tud megengedni Istent! Tudom, hogy vannak gyülekezetek, melyek földterületeket, sőt, egész vállalatokat megvásárolnak, és a közösség csekély pénzalapja ellenére növekedik. Hatalmas Istenünk van, akit nem korlátoz a földi pénzügyi források hiánya. Ő mindennel ellát bennünket. Egyik bibliai neve a Jehova-jire, ami azt jelenti: „Az Úr kirendeli.” Csodálatos szemlélni, hogy az Ő jóságában mindezt megteszi számunkra. „Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok- e azoknál?” (Máté 6,26)

Laura A. Canning 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.