2022. december 3., szombat
Tisztánlátás
„A mi Urunk, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében, és világosítsa meg értelmetek szemét, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között.” (Efézus 1,17–18)
Évek óta rosszul láttam, de semmit nem tettem ennek érdekében. Biztos voltam benne, hogy tökéletesen tudok boldogulni, ha kellőképpen odafi gyelek mindenre. Tudom, mire gondoltok: Viccelsz? Igen. Egészen addig meg voltam elégedve homályos látásommal, míg el nem kezdődtek a migrének, a vizesedés, a viszkető szem problémája. Emlékszem, hogy amikor először feltettem egy szemüveget, annyira tisztán láttam mindent, mint még soha: vezetés közben el tudtam olvasni az utcaneveket és az apró betűs részt is a könyvekben. A színek ragyogóbbak, a formák élesebbek lettek. Láttam! Milyen csodálatos! Semmi bandzsítás, és nem kell többé megzavarnom mások személyes terét, hogy elolvassak valamit. Ha ezt a lépést hamarabb megtettem volna! Azonban, bár boldog voltam, hogy tisztán látom a világot, rossz szokásokat alakítottam ki, vagyis kezdtem elfelejteni feltenni a szemüvegemet. Nélküle saját homályos látásomra vagy mások segítségére kellett támaszkodnom, hogy elolvashassak valamit. Keresztény életutunkon sokszor mi is homályosan látunk. Megpróbáljuk földi, hiányos látásunkkal szemlélni Istent, és elvárjuk, hogy tisztán lássuk Őt. Összehúzott szemmel járunk, dörgöljük a szemünket, és reméljük, hogy megpillanthatjuk szeretetének villanását. Ő pedig türelmes, és megvárja, ameddig készen állunk rá, hogy javítsunk a látásunkon. Jákob apja és nagyapja tanításából ismerte Istent. Végül is ő Ábrahám unokája volt. El sem tudom képzelni, mennyi csodálatos történetet hallott. Mindez azonban mégsem bizonyította, hogy Jákob tisztán látta Istent. Miután megálmodta a menny és a föld közötti létrán fel-alá járó angyalokat (1Mózes 28,12), kijelentette: „Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.” (1Mózes 28,16) Később, amikor egy angyallal hadakozott, végre felismerte, milyen a lelki tisztánlátás: „Láttam az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.” (1Mózes 32,30) Homályos lelki látással nem vehetjük ki tisztán az Úr jóságát, és nem érthetjük meg teljes mértékben az Ő szeretetét. Gyenge látásunkat csakis a menny érintése gyógyíthatja meg. Engedjétek meg neki, hogy ma megnyissa a szemeteket, hogy láthassátok és értékelhessétek az Ő jelenlétét életetekben.
Diantha Hall-Smith