myBible logó myBible
Fiókom

2022. december 2., péntek

Együttérzés: a szeretet megnyilvánulása

„Áldott az Isten és a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esetteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” (2Korinthus 1,3–4)

Az egyetem elvégzése után tizenhárom évvel sikerült beiratkoznom doktori tanulmányaimra, mert a lányom tízéves koráig várni szerettem volna, mielőtt újabb komoly tanulmányokba kezdek. Ennek az elköteleződésnek a jutalma újabb felfedezések hozzáadása eddigi alapismereteimhez. Az ingázás a kaliforniai San Bernardino állami egyetemről a San Diegó-i felekezeti egyetemre másfél órát vett igénybe, ha haladni tudtam. Minden alkalommal, mikor San Diegóba értem, rövid hálaimát rebegtem: Uram, én megteszek minden tőlem telhetőt, te pótold ki ezt. A kutatási munkám utolsó évében minden alkalommal úgy indultam San Diegóba, hogy előtte megtartottam az óráimat és előadásaimat a San Bernardino Egyetemen, így kutatásaimhoz használhattam az ottani számítógéplabort. Egy nap éppen belemerültem a határidős kutatási munkámba, mikor a számítógép hirtelen leállt. Még el sem mentettem a munkámat, így mindent elveszítettem, amit addig írtam. Könnyek csorogtak le az arcomon. Nem vettem észre, hogy ha valaki bejön a terembe a hátsó ajtón, megláthat ilyen állapotban, így nagy meglepetésként ért, mikor váratlanul megjelent mellettem a vezető tanárom. Látta, hogy sírok. Mellém lépett, megérintette a vállamat, és megkérdezte: Mi történt? Elmondtam. Odahúzott egy széket, és együttérző arccal leült mellém. Ránézett a fekete képernyőre, majd így szólt: Rendben van, Edna. Holnap is leadhatod a munkát. Micsoda megkönnyebbülés! Ezek életmentő mondatok voltak abban a pillanatban. Bár nem az én felekezetem tagja a tanárom, mint sok más professzor is az egyetemen, több alkalommal segített megértenem, milyen is a valódi szeretet, és milyen kapcsolatban áll az együttérzéssel. Sokkal többre értékelem a Jézusba vetett hit megélésének fontosságát, és gyakran voltam tanúja együttérző megnyilvánulásoknak az osztályban. Soha nyomát sem tapasztaltam rasszizmusnak, mert a szeretet nem válogat. Mindenkinek lehetősége van megcélozni és elérni a minőségi oktatást. Jézus azt szeretné, hogy követői olyan tisztelettel, együttérzéssel és alázattal viszonyuljanak másokhoz, melyet Ő mutatott be a kereszten. Péter így írt erről: „Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek.” (1Péter 3,8)

Edna Bacate Domingo 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.