A rettegett felvonó

„És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.” (Ézsaiás 65,24)

Kinyílt a felvonó ajtaja, és előreléptem, hogy beszálljak. „Ma nem tudok beszállni, inkább menjünk gyalog” – jelentette ki édesanyám. „Amilyen vallásos vagy, félsz a felvonótól? Nem hiszed, hogy az Úr tud vigyázni rád ott a lift ben?” – kérdeztem szarkasztikus mosollyal. És itt vagyok, negyven évvel később, szorongva, amikor egy lift be kell beszállnom, és semmiképpen nem lépek be egyedül. Sokszor álltam a lift ajtóban és vártam, jöjjön még valaki, hogy együtt indulhassunk el. Olyan is volt, hogy megkértem valakit, jöjjön fel az én emeletemig, majd vissza a sajátjára. Nem szégyelltem. A barátaim, akik már bennragadtak lift ekben, szeretik megosztani velem a történeteiket, melyek számomra nagyon rémisztőek. Egyszer a férjem, Walter bezáródott egy fürdőszobába a gyülekezetben. Ez után a tapasztalat után féltem bezárni a fürdőszobák ajtaját idegen helyen. Nem gondoltam sokat kalusztrofóbiámra, de számomra világossá vált, hogy rettegek a bezártságtól, és ez komoly pánikrohamokhoz vezethet. Egy nap, miközben éppen öltözködtem, hogy szemészhez menjek, Walter megkérdezte: „Hánykor mégy? Jövök veled.” Első kérdésem az lett volna: Miért?, de túlságosan örültem az ajánlatának ahhoz, hogy kérdezősködjek. Az orvoshoz menet megosztotta velem, hogy egy hang arra késztette, hogy ma kísérjen el. Azt gondolta, ha nem teszi meg, valami rossz dolog fog történni velem, amit soha nem bocsátana meg magának. Ó, jaj! Mindenféle gondolatok kezdtek kavarogni a fejemben. Balesetünk lesz? Elromlik az autónk? Megbetegszem? Kirabolnak a parkolóban? Korán volt még, és a hatalmas parkoló majdnem üres volt az érkezésünkkor. A biztonsági őr, aki általában felkísért a lifttel, most nem állt a helyén. Egyetlen más páciens vagy alkalmazott sem tartózkodott a közelben. Teljesen egyedül voltunk. Az Úr tudta, hogy túlságosan szorongok ahhoz, hogy egyedül szálljak liftbe, ezért már előre mellém rendelte a segítséget. Micsoda hatalmas Istent szolgálunk! A következő évben láttam, hogy édesanyám teljesen egyedül szállt be a liftbe. „Ó, hát úgy döntöttem, hogy Isten vigyáz rám” – magyarázta kérdő tekintetemre. Isten segítségével én is türelmetlenül várom a n apot, amikor ezt megvalósítom.

Shirley Sain Fordham DJaecneumábrer