A kacagójancsi éneke

„Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak, te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását. Beszéljétek a népek között az Ő dicsőségét, minden nemzet között az Ő csodadolgait.” (Zsoltárok 96,1–3)

Az egyik dolog, amit megtanultam értékelni Ausztráliában, az a madárvilág sokfélesége, valamint az az elképesztő alkalmazkodási képesség, mellyel ezek az állatok belakják a lakóhelyükre betolakodó új környezetet. Mikor Ausztráliába költöztem, és először meghallottam a kacagójancsi (kookaburra) énekét, azon tűnődtem, hogy vajon majmok vannak-e a környéken. A hangjuk inkább egy majomhoz, mint egy madárhoz illik. Az aránylag kistermetű és szerény kinézetű madár énekét azonban nem lehet fi gyelmen kívül hagyni. Ezen a reggelen, mielőtt még a többi madár felébredt volna, egy kookaburra éppen az ablakom alatt kezdett dalba. Felébredtem, és hallgattam hangos, tiszta, de a körülötte élő madarak kellemesen dallamos énekéhez képest durva, éles hangját. Teljes szívből énekelt a nap kezdetén. Semmi biztosítéka nem volt arra, hogy megéri a másnapot, hisz errefelé nagyon sok madár lesz autóbaleset áldozata. De ma mindent beleadva énekelt. Feküdtem az ágyban, és a madárra gondoltam. Még nem fordult téliesre az idő, de már elég hideg volt. Beburkolóztam a takarómba, és beszélgetni kezdtem Istennel. A nap számomra is elkezdődött, de egészen másképp. A kacagójancsival ellentétben, melyet nem érdekelt természetes szépsége, én tudatában voltam önmagamnak és annak, hogy néznek rám ebben az új országban, ahol élek. Ma reggel azonban a madár megtanított arra, hogy fel kell használnom hangomat Istenért, bárhová megyek, függetlenül attól, hogy minek nevezem magam, idegennek, nőnek, anyának, diáknak vagy valami másnak. És a te hangod? Van valami, ami visszatart az énekléstől? Fel tudod emelni a hangod Isten dicsőítésére, tisztán és hangosan? Uram, érintsd meg az ajkam, hogy dicsőségedre énekeljek. Ámen.

Grace Paulson