A tánc ideje

„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak... Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak, és ideje a szökdelésnek.” (Prédikátor 3,1. 4)

„Mindennek rendelt ideje van” – így kezdődik Prédikátor könyvének harmadik fejezete. Az 1–8. vers gyakorlailag minden tevékenységet magába foglal, amit egy ember élete során megtesz vagy megvalósít. Salamon ezen szavait temetéseken is gyakran felolvassák. Pete Seeger megzenésítette ezt a bibliai részt, és az 1960-as években nagyon népszerű volt a dal, melynek címe: „Turn, Turn, Turn.” („Fordulj, fordulj, fordulj”) Napjainkban is kedvelik. Fizetett zenészként két gyülekezetben játszom zongorán és orgonán vasárnaponként, és önkéntesen vállaltam ugyanezt a feladatot a saját gyülekezetemben szombatonként. Amikor időm engedi, önkéntesként az egyik közeli kórház előcsarnokában elhelyezett hatalmas koncertzongorán is szoktam játszani. A recepciós és biztonsági személyzet élvezettel hallgatja a zenémet, ugyanúgy, mint akik arra járnak, vagy akik ott várkoznak szeretteikre, hozzátartozóikra, vagy a kórtermekben látogatják rokonaikat vagy barátaikat. Nemrég egy család nyolc tagja várakozott nyugtalanul a nagypapa szívműtétjének kimenetelére. Három gyerek, egy fiú és két lány még túlságosan kicsik voltak ahhoz, hogy felmenjenek, ezért főleg gyerekénekeket játszottam. Amikor a recepciós bejelentette, hogy a nagypapa műtétje sikerült, egy pillanatra abbahagytam a zongorázást. Előtte a gyerekek mutogatták az énekeket, tapsoltak és forogtak. Mihelyt meghallották a jó hírt, azonnal táncra perdültek. Örömük nyilvánvaló volt, miközben ugráltak, szökdeltek és forogtak. Semmi illetlen dolgot nem tettek. Egyszerűen túláradt bennük az életkedv, öröm, vidámság és hála. Ahogy mosolyogtak és nevettek, mindenkit magukkal ragadtak. Időnként mi, felnőttek, is olyanoknak kell lennünk, mint a gyerekeknek. Az életben sok gond van, de ezeket felülírják a csodálatos pillanatok. Semmi rossz nincs abban, amikor túlcsordul bennünk az öröm, és ezt hálás szívvel meg is mutatjuk. Örülök, hogy éppen ott voltam, és osztozhattam örömükben. Soha nem felejtem el azt a délutánt, mikor az előcsarnokban várakozó gyerekek mindenki szívét felvidították táncukkal. Lehet, Isten is mosolygott rájuk, ahogy figyelte őket a mennyből.

Bonnie Moyers