A kiszáradt fa

„Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak annyira, hogy Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt, és többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólni az Igét.” (Filippi 1,12–14)

A bibliatanulmányozó csoport, amelybe járok, épp Pálnak a fi lippibeliekhez írt levelére összpontosított, melyet ő a római börtönből írt. Éppen megfelelő olvasmány most, ameddig karanténban vagyunk. Az apostol rámutatott, hogy Isten mindig velünk van. Ő mindent megelevenít, és meglepetést szerez nekünk mindenben nyilvánvalóvá téve keze munkáját. A hátsó udvarunkban van egy kiszáradt fa. Az ember, akit megkértünk, hogy vágja ki, azt tanácsolta, hogy hagyjuk még, hátha annyira elkorhad, hogy végül darabjaira esik szét. Néhány évvel ezelőtt valóban letört a felső része. A legjobb azonban, hogy ez a kiszáradt fa segített jobban megérteni Istent, miközben én a siker meghatározásán kínlódtam. Bár sokan karrierjük alapján határozzák meg a sikerüket, nekem emberi mérce szerint nincs karrierem. Igen, dolgoztam már különböző szakterületeken, voltak felelősségteljes beosztásaim, de nem szeretném, hogy ezek határozzanak meg. Úgy döntöttem, hogy a gyerekeimre és a zenei szolgálatomra összpontosítok. Bár egyik sem jól kifizetődő, a jutalom felbecsülhetetlen értékű. Pál sem úgy tervezte, hogy abban a börtönben fog sínylődni, és húsz évvel ezelőtt én sem így terveztem életem nagy részét, de Isten jobban tudta. Az Ő terve nindig tökéletes. Tizenkét évig otthon maradtam a gyermekeimmel, nagyrészt fél munkaidőben. Több mint tizenhárom éve végzek zenei szolgálatot, és mindig bizonyságot tettem Jézus Krisztusba vetett hitemről a körülöttem levőknek. Isten felhasznál engem. Látom ezt gyermekeim életében és azokéban, akik áldásban részesültek az énekeim által. Most, amikor felnézek arra a kiszáradt fára, látom, hogy épp egy harkály repül be egyik odvába, és az abban levő fészkében eteti a kicsinyeit. Folyamatosan jön-megy, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy a legjobban gondoskodjon az övéiről abban a kiszáradt fában. Van, hogy kicsinek érezzük magunkat, mert a világ mércéje szerint nem számítunk nagynak és sikeresnek, de Isten más mércével mér, és a legapróbb dolgot is felhasználja, mint amilyen egy kiszáradt fa, hogy emlékeztessen arra, hogy az Ő kezében mindig sikeresek vagyunk. „Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Filippi 1,21)

Joey Norwood Tolbert