Biztonság

„Mikor félnem kellene is, én bízom tebenned.” (Zsoltárok 56,4)

Mindannyiunknak vannak félelmei. Amióta Ádám elmondta Istennek, hogy félt, rettegés uralja az életünket. Ha egy közvélemény-kutatásban megkérdezik, mindenki bevallja, hogy van valami vélt vagy valós félelme. Félünk, amikor egy közelgő veszély fenyegetésének elhárítása nem tőlünk függ. Félünk az emberektől, a sötétségtől, a kudarctól, a magánytól, az egyedülléttől, a nyilvános beszédtől vagy akár a legkisebb állatoktól is. Egy alkalommal egy nagy eső után kimentem kivinni a szemetet. Amikor felemeltem a szemetes fedelét, mozgást észleltem, és gyorsan hátraléptem. Ezután legnagyobb rémületemre megláttam egy kígyót. Mintegy 1,2 méter volt, és a szemetesláda körül tekergett. Leírhatatlan félelem lett úrrá rajtam. Pánikba estem, és kiáltozni kezdtem: „Kígyó!” Szerencsére a szomszédom, aki épp az udvaron tartózkodott, odasietett és megölte. Aznap este elmeséltem a történteket a férjemnek, aki biztosított róla, hogy szegény, ártatlan állat valószínűleg jobban megijedt, mint én. Mégis a kígyómarás veszélyének közelsége rettegéssel töltött el. Tehetetlennek éreztem magam. Ezt teszi a félelem. Erőtlenné, rémültté, idegessé tesz az ismeretlennel szemben. Istennek azonban csodálatos ígéretei vannak, melyek bátorítanak, vigasztalnak, biztonságot adnak, és reménységgel töltenek el, amikor szembesülünk a félelemmel. Olvassunk el néhányat a Zsoltárok könyvéből: „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem; őbenne bízom! Mert Ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lesz oltalmad; pajzs és páncél az Ő hűsége.” (Zsoltárok 91,1–4) Félsz valamitől? Ne habozz kérni ígéretei teljesedését. Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy a félelemben is bízhatunk benned.

Annette L. Vaughan