2022. november 16., szerda
Ma Istenhez kiáltottam
„Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig tanakodjam lelkemben, bánkódjam szívemben naponként? Meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam?” (Zsoltárok 13,2–3)
„Csukd be a szemed, hajtsd le a fejed, és fogd össze a kezed – utasított első gyerek- szombatiskolai tanítóm. – Így imádkozunk a mi Királyunkhoz.” Meglehetősen csintalan voltam, nem tudtam olyan higgadtan térdelni, mint a körülöttem levő kislányok. Figyelmem általában pár másodperc múlva elkalandozott, és vagy elkezdtem nevetni, vagy kiterveltem valami csínyt, amit véghez is vittem unaloműzésként. Az biztos, hogy mindig gondolkodás nélkül beszéltem. Mégis sikerült megtanítaniuk, hogy tiszteletteljesen imádkozzam a csoporttal együtt. Ez a fajta ima azonban egyáltalán nem illett hozzám. Szombaton ünneplőruhában szépen letérdeltem összekulcsolt bokával, de a hét többi napján a saját belátásom szerint imádkoztam. Istennel folytatott beszélgetéseim általában nagyon különböztek azoktól az imáktól, amiket a gyülekezetben mondtunk. Szeretek beszélgeti vele egy délutáni sétán, egy patak mellett vagy egy hegytetőn. Erről a fajta imádkozásról nem sokat beszélnek. Jób a hamuban ülve, legnagyobb kétségbeesésében imádkozott (Jób 2,8). Jákob küzdött Istennel, és nem engedte el, ameddig meg nem áldotta őt (1Mózes 32, 24–26). Dávid böjtölt, és minden este meztelenül feküdt a földön, Istenhez könyörögve (2Sámuel 12,16). Miért félünk tehát attól, hogy megbántjuk Istent, ha egyszerűen, szenvedélyesen imádkozunk hozzá? Ő a mi Királyunk, és a legnagyobb tisztelet jár neki, ugyanakkor bensőséges kapcsolatra vágyik velünk. Ma fájdalmamban kiáltottam hozzá. A vele való kapcsolatom nem formai, hanem a lehető legvalóságosabb. Sokszor haragszom, szomorú vagyok, vagy szükségem van egy kis időre, hogy lenyugodjak, mint minden mással kapcsolatban. A különbség Isten válaszában van. Ő nem fordít hátat, mert megunt rám várni. Nem lép tovább egy következő kapcsolatba. Türelmesen vár, készen arra, hogy a kapcsolatunk megerősödjön. Innen tudom, hogy kendőzetlenül, bármikor beszélgethetek vele. Ő meghallgat, és mellettem marad. Válaszol az imámra, és kitart mellettem.
Delanie Kamarad