Magamévá tenni az Ő útját (2. rész)

„Hozzá kiáltottam az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt.” (Zsoltárok 66,17)

Éppen befejeztem a vacsorát, de egy kicsit még éhes voltam. Mosogatás közben mondtam édesanyámnak, hogy kívánok még valami fi nomat, tésztafélét. A családom általában a rizset részesíti előnyben a tésztafélékkel szemben. Ezért én, az egyedüli tésztakedvelő általában főzök magamnak, amikor kedvem van hozzá. Aznap este azonban megpróbáltam megmagyarázni magamnak, hogy tulajdonképpen már ettem, és egy pohár víz épp elég lesz lefekvés előtt. Egyértelmű azonban, hogy Isten másképp gondolta. Miközben elmondtam édesanyámnak, mit kívánok, az Úr tudta, mennyire szüksége van erre a gyomromnak, és bármennyire egyszerűnek is tűnik, nagyon komolyan vettem, amikor késő este édesapám azzal jött haza, hogy hozott nekem egy adag fűszeres tésztát. Mindig komolyan veszem, amikor Isten nyilvánvaló válaszait tapasztalom az életemben, különösen, mikor más emberek is szerepelnek a történetben. Ilyenkor nekik is eszükbe juttatom, hogy van egy mennyei Atyánk, aki „be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen Krisztus Jézusban” (Filippi 4,19). Ezt a pillanatot kiemeltem akkor este a családi körben. Hálát adtam Istennek, hogy meghallgatott, bár nem mondtam el neki kifejezetten, mire gondoltam, mégis válaszolt. Ez csak egy kéretlen, megfogalmazott vágy volt, Ő mégis komolyan vette. Ebben a folyamatban pedig emlékeztetett, hogy mindig meghallgat. Amikor imádkozunk, megtanít, hogyan tegyük magunkévá az Ő útját. A vele való bensőséges kapcsolat hatalmas áldás. Az Istennel töltött idő lehetővé teszi, hogy jobban megértsük jellemét, hogy növekedjünk vele és benne. Minden emberi kapcsolatot kommunikálással tartunk fenn. Istennel való kapcsolatunknak is ugyanerre van szüksége a vele való közösségre. Ha nem vesszük komolyan az Úrral való kapcsolatunkat, ugyanaz lesz az eredménye, mint amikor elhanyagoljuk szeretteinket. Másrészt minél több időt töltünk Istennel, annál közelebb kerülünk hozzá. Miért nem vesszük olyan komolyan ezt a kapcsolatot is, mint a házastársunkkal, családunkkal vagy barátainkkal fenntartott kapcsolatainkat? Ha megtanulunk járni az Ő útján, megtapasztaljuk, hogy „van barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél” (Példabeszédek 18,24).

Renauta Hinds