myBible logó myBible
Fiókom

2022. november 7., hétfő

Isten a legfontosabb

„Márta pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért mondta: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem. Felelvén pedig mondta néki Jézus: Márta, Márta, szorgalmas vagy, és sokra igyekezel: de egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle.” (Lukács 10,40–42)

Susan (nem a valóságos neve) adrenalinfüggő volt. Nem az a fajta, aki ejtőernyőzött, sziklát mászott, vagy cápákkal úszott, hanem az a fajta, aki folyamatosan pörgött, mindig a tökéletességet kereste, és megpróbált rövid időn belül szinte emberfeletti feladatokat elvégezni. Jelenleg Susan kórházban van, és ott is buzgón ír. Kínzó gyomorfájdalmai megállásra kényszerítik, és az orvosok semmit nem tehetnek érte, csak várja, hogy a fájdalomcsillapítók kifejtsék hatásukat. Életmódja visszaütött. Teljesen kiégett, most pedig kénytelen viselni döntései következményét. Fájdalmát gyomorhurut okozza, mely legyengült immunrendszere miatt alakult ki, ugyanakkor csontritkulást is diagnosztizáltak nála. Fájdalmai ellenére Susan visszagondol azokra a hónapokra, amikor csak az adrenalin hajtotta. A napja hajnali 5-kor kezdődött családi áhítattal, majd elkészítette a reggelit, tízórait csomagolt a gyerekeinek, elkészítette őket az iskolára, felöltözött, és evés nélkül ment ki az ajtón. A helyzeten az is sokat rontott, hogy számára az ebédszünet a munkanap végén volt. Mire hazaért, már majdnem lámpaoltás ideje volt. Szinte üres gyomorral fogott neki a vacsorakészítésnek, majd segített gyerekeinek a házi feladatok megírásában. Susan története nem egyedi. Sokan közülünk megtapasztaltuk ezt a rendetlen, egészségtelen életmódot. Meg kell állítanunk magunkat, mielőtt Ő állít meg minket. Legyünk inkább Máriák, akik Jézus lábánál ülve az Ő szavából táplálkozunk. Ne dolgozzuk betegre magunkat. És természetesen az élet soha ne zsúfolódjon be annyira, hogy ne maradjon időnk személyes kapcsolatot ápolni az Úrral. Végtére is egyedül Isten számít, Ő a legfontosabb.

Jodian Scott-Banton 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.