Maszkviselés

„Mert sem hízelkedő beszéddel, amint tudjátok, sem telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság.” (1Thesszalonika 2,5)

A Covid-19-pandémia idején bevezetett karantén alatt az emberek megpróbálták valamivel eltölteni a szabadidejüket. Egyesek azt mondták, hogy az otthonuk még soha nem volt ilyen tiszta. Mások kiürítették a ruhásszekrényeiket és fi ókjaikat a Vöröskereszt konténereibe. Én szájmaszkokat varrtam. Nem is tudom, hányszor elégeltem meg, és mondtam: „Ennyi volt, nem varrok több maszkot.” De mégis újra elővettem. Miután 140 szépen plisszírozott maszkot megvarrtam, felpróbáltam, és mivel kényelmesen illeszkedett és tetszett, elhatároztam, hogy folytatom a munkát. A világjárvány elején kezdtem a maszkvarrást arra gondolva, hogy eljön az idő, amikor szükségünk lesz majd rá. Az otthon talált maradék anyagokat használtam fel erre. Küldtem maszkokat a családomnak és barátaimnak, de még mindig rengeteg maradt. Mihez kezdjek velük? A gyülekezet be volt zárva. Ekkor támadt az az ötletem, hogy maszkokat küldök a gyülekezet tagjainak is, mert csak szükség lesz rájuk egy adott pillanatban. Ez azt jelentette, hogy tovább kellett gyártanom őket, és egy hozzáértő varrónő felvállalta, hogy elkészít 110 maszkot meglepetéscsomagokba. Az ajándék még tartalmazott bátorító olvasmányokat, valamint kézimunka- és barkácsötleteket és apró meglepetéseket a gyerekeknek. Sok gyülekezeti tag felvette a kapcsolatot a gyülekezet vezetőivel, hogy megköszönjék a meglepetéseket. Reméltük, hogy nyolc hét karantén után visszatérhetünk a gyülekezetbe. Nem tudtuk még, milyen lesz, de legalább rendelkeztünk elegendő maszkkal a tagoknak és a vendégeknek. Sokszor elgondolkodtam azon, hányszor tettük fel „szombati maszkunkat”, amikor imaházba indultunk, mellyel eltakartuk fájdalmainkat, bánatunkat, feltettük a kedves mosolyunkat, hogy távol tartsuk magunktól az embereket. A vallásos összeférhetőség maszkját is hordani szoktuk, hogy senki ne láthassa, milyenek vagyunk valójában. Most a közösségi maszkok, melyeket hordani fogunk, valószínűleg elfedik a mosolyunkat, de nem tudják eltakarni az örömünket, hogy sikeresen túljutottunk életünk egyik nehéz szakaszán. Amikor végre levehetjük a maszkunkat, mindennél jobban értékelni fogjuk a szabadságot. Remélem, megtanulunk eredetiek lenni és elhagyni a „szombati maszkunkat” is. A dolgok nem lesznek ugyanolyanok, de ahogy II. Erzsébet királynő mondta a világjárvánnyal kapcsolatos beszédében: „Újra együtt leszünk barátainkkal, újra együtt leszünk a családunkkal, és újra talákozhatunk majd.”

Hannele Ottschofski