A halál árnyéka

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” (Zsoltár 23,4)

Amikor ezeket a sorokat írom, egy világjárvány kellős közepén járunk. A COVID- 19 fejreállította világunkat és örökre megváltoztatta kapcsolatteremtési szokásainkat. Március 30-ig otthon voltam, Jamaikán, de a kötelességérzet és a felelősség arra késztetett, hogy elhagyjam a biztos családi fészket, és egyedül elmenjek New Yorkba, a vírus középpontjába. Bába vagyok és egész áprilisban kórházi beosztásban voltam. Nem tudtam rávenni magam, hogy lemondjak a munkámról és magára hagyjam munkatársaimat a tűzvonalban. Gondolom, így éreznek, akik háborúba mennek, és vállalják a harcot annak ellenére, hogy végzetes kimenetele is lehet. Úgy mentem el otthonról, hogy nem tudtam mikor láthatom viszont családomat, ha találkozunk még valaha. Úgy mentem el otthonról, hogy tudtam, a testvérem, akivel az Egyesült Államokban együtt lakunk, kapcsolatba került a vírussal, és lehet, hogy pozitív. Már érkezésem előtt napokkal fejfájásom volt a félelemtől, de úgy éreztem, nincs más választásom. Egy nap, kevéssel a munkába való visszatérésem után, már annyira féltem nehogy személyes holmimat valamiképpen megfertőzzem a vírussal, hogy belépőkártyámat bezártam a szekrényembe, és azon volt magának a szekrénynek a kulcsa is. Ugyancsak aznap tudtam meg, hogy a testvérem COVID teszte pozitív lett. Szerencsére tünetmentes volt, de most ott álltam, hogy esetleg én is lehetek pozitív, és mi történik, ha a betegség lever. Aznap kissé elveszettnek éreztem magam. Képtelen voltam dolgozni, így hazamentem. Ez a tapasztalat egy olyan pontra juttatott, ahol rádöbbentem, hogy minden emberi erőfeszítés önmagam védelmére hiábavaló lehet. Ahhoz, hogy túléljem, és a lehető legjobb képességeim szerint dolgozzak, teljes mértékben bíznom kell Istenben, aki Dávidot is kisegítette amikor körülvették az aranyszövegben leírt érzések. Ezt a szöveget szoktam ismételgetni amikor influenzajárvány van, és a beteg munkatársak ránkköhögnek. Most, mindennél fontosabb ez a szöveg. Idézzük, ismételjük, higgyük, éljük. Imádkozom, hogy akik ezeket a sorokat olvassátok legyetek egészségesek. Lehet, hogy a járvány idején elveszítettünk barátokat vagy szeretteinket, de Isten, még ha a halál árnyékának völgyében járunk is, vigasztal és vezet.

Raylene McKenzie Ross