myBible logó myBible
Fiókom

2022. október 19., szerda

A szakember

„A megtartó Úr Jézus Krisztus.” (Filippi 3,20)

Most már tudok nevetni ezen a történésen, bár akkor nagyon lényegesnek és lehetőség szerint pusztító erejűnek véltem. Miután a férjemmel együtt hazatértünk a nyaralásból, kezelhetetlen, burjánzó gyomokat találtunk a kertben. Munkaruhát és kesztyűt húzva elkezdtem kigyomlálni a derékmagasra nyúlt gazt, lehajolva, hogy amennyiben lehetséges, gyökerestől kitépjem. Valóságos rabszolgamunka volt. Ahogy dolgoztam, éreztem, hogy tüskék akadnak ruhámba és hajamba. Azt hittem, nem nagy dolog, és lázas igyekezettel folytattam a munkát, hogy mielőbb befejezzem. Mintegy három óra elteltével sikerült is, de akkor vettem észre, hogy teljesen beborított a bogáncs. A férjem, amikor meglátta, hogy a fejemet apró, makacs, zöld bogáncssisak fedi, felkiáltott: „Mi a csudát csináltál?” Természetesen próbáltam megoldani a helyzetet, zuhanyoztam, majd sok balzsammal és olajjal megmostam a hajam. Sajnos azonban nem működött. Bret megpróbálta kézzel kiszedegetni a hajamból, de a becsült négyezer közül csak ötvenet sikerült eltávolítania. Arra gondoltam, hogy soha nem fogok tudni megszabadulni tőlük. Arra az időszakra gondoltam, amikor a mellrákért végzett kemoterápiás kezelés következtében elveszítettem a hajam. A gondolat, hogy újra leborotváljam a hajamat, rossz emlékeket idézett, és sírva fakadtam. Azon a vasárnap estén felismertük, hogy szakemberhez kell fordulnunk. Régi fodrászom volt az, aki a kemoterápia megkezdésekor leborotválta a fejem. Most is őt hívtuk. Sajnos nem tudott jönni, csak másnap, munkaidő után. Majdnem hanyatt esett a csodálkozástól, amikor meglátta a hajamat, de pontosan tudta, mi a teendő. Ő, majd később édesanyja is tincsről tincsre módszeresen megtisztították a hajamat a bogáncsoktól és tüskéktől, és hat óra elteltével a hajam újra selymes és puha volt. Micsoda megkönnyebbülés! Mindannyiunk életében vannak tüskék és bogáncsok, melyektől nem tudunk megszabadulni; bűnök, melyeket nem tudunk lerázni; mérgező emberek és kapcsolatok; káros következményekkel járó rossz döntések, melyek felkavarnak. Mindannyiunknak szüksége van szakemberre, a Megváltóra, aki képes megszabadítani minket ezektől a bogáncsoktól, bűnöktől, és meggyógyítja a keletkezett sebeket. Megpróbálhatjuk helyrehozni a dolgokat, de nem fog működn. Megváltónk, Jézus az egyedüli és egyetlen, aki megbocsáthat és megtisztíthat. Forduljunk naponta szakemberünkhöz, Megváltónkhoz!

Karen Dobbin 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.