2022. október 18., kedd
A szavak sebezhetnek vagy gyógyíthatnak
„Mint az arany alma ezüst tányéron: olyan a helyén mondott ige!” (Példabeszédek 25,11)
„Ma különösen jól nézel ki” – mondta a gyülekezet ajtajában álló diakónus, miközben átnyújtotta a gyülekezeti közlönyt. Én? Jól? Teljes mértékben nem jól éreztem magam azon a reggelen, bár egy csinos, zöld nyári ruhát viseltem találó felsővel és szép fehér szandált. Ezek a kedves szavak azonban egészen felvidítottak. Egy nap a testvérem, a lánya és egyetemista unokája jöttek látogatóba. A beszélgetés alatt az unokája egy adott pillanatban megjegyezte, hogy ő egyáltalán nem szép. Hallottam, de akkor nem mondtam semmit. Néhány nappal később írtam neki pár sort, melyben biztosítottam, hogy igenis nagyon szép fiatal hölgy, és ne értékelje alul magát. Később megtudtam, hogy olyan mélyen érintette ez az üzenet, hogy sírva fakadt. Válaszolt is, és megköszönte, hogy felvidítottam és bátorítottam. A régi mondás, hogy – „A botok és kövek összetörhetik csontomat, de a szavak nem sebezhetnek meg” – egyáltalán nem igaz. Régebben történt, hogy megszólalt a telefonom. Amikor válaszoltam, teljesen felkészületlenül ért, hogy a vonal másik végén egy közeli barátom felnőtt lánya azzal vádolt, hogy bántó dolgokat mondtam édesapja mentális állapotával kapcsolatban. Őszintén megmondtam neki, hogy fogalmam sincs, miről beszél. Rideg válaszából azonban sejtettem, hogy nem hitt nekem. A férfi felesége később elmondta, hogy voltak gondjaik, és ideggyógyászhoz kellett fordulniuk, de én erről korábban semmit sem tudtam, így nem is gondolhattam vagy mondhattam semmit róla. Örömmel jelentem ki, hogy még mindig barátok vagyunk. Bár a hamis vád sértő, fizikailag nem okozott bennem kárt, és hosszútávon nem járt kellemetlen, bántó érzésekkel. Mennyire másképp történt ez Jézussal. Hogyan bántak vele azok, akiknek a megmentéséért eljött. Nemcsak hamisan vádolták, ártatlanul halálra ítélték, hanem töviskoronát is nyomtak a fejére, lökdösték, gúnyolták és arcul ütötték, majd római katonák keresztre szegezték. És a gúnyolódás még akkor sem szűnt meg, mert a főpapok, az írástudók és a vének azt kérték, hogy „bizonyítsa be” istenségét, és szálljon le a keresztről. Milyen kísértés lett volna ez az én emberi természetemnek! De Ő, mivel annyira szerette a világot, mindent eltűrt, hogy aki hisz benne, elnyerhesse az örök életet. Köszönöm, Jézus, hogy a „valakibe” még én is beletartozom.
Mary Jane Graves