myBible logó myBible
Fiókom

2022. október 4., kedd

Isten nyelve

„Ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.” (Példabeszédek 1,23)

„Jó napot, Oline! Reggel van, ideje felkelni!” „Csak még egy percet, Ollie, a lelkész már majdnem befejezte a prédikációját.” Így kezdődött nagyszüleim megtérése a bibliai igazsághoz. Oline Olsen a norvégiai Askimból emigrált fi atal felnőttként, ugyanúgy, mint az ifj ú Oliver Benson Osloból. Ennek ellenére, szülőhazájukban nem ismerték egymást. A gondviselés időzítette találkozásukat, házasságukat és gyermekeik születését, immár az oregoni Portlandben, új otthonukban. Vallásos előadás-sorozatot hirdettek meg a közelükben levő sátorban, és Oline puszta kíváncsiságból döntött úgy, hogy elmegy. Amikor felfedezte, hogy az előadásokat svéd nyelven tartják, amely ugyan nem az ő anyanyelve, de közel áll hozzá, sok áldást nyert az esti bibliatanulmányozásokból. Nem értett meg mindent, de követte a témát, és meggyőződött arról, hogy a lelkész az igazságot tanítja. Itt nyilatkoztatta ki a szerető Isten bőséges kegyelmét: Oline minden este álomban újra hallotta az egész prédikációt norvég nyelven. Minden válasz világossá vált számára, minden lehetséges félreértés tisztázódott. Egy őszinte szív mennyei áldásokban részesült. Erről vajon eszünkbe jut a csoda szó? Nemsokára elérkezett a nyár, és a család részt vett egy gyülekezeti sátortáborban az oregoni Gladstone-ban, ahol Bestefar Oliver komoly döntést hozott. A pipája többé nem képezheti részét egészséges életmódjának. Ezután örömteli keresztség következett. Lányukat felvették egy oregoni keresztény bentlakásos iskolába, majd a washingtoni keresztény egyetemre. Ott találkozott a jövendőbeli lelkésszel. Tanulmányaik befejezése után összeházasodtak, majd meghívták őket az utazó evangélisták csapatába, ahol sátoros összejöveteleken tettek bizonyságot hitükről, és mesélték el családjuk történetét. Végül megalapították a „Bible in Living Sound” (Élőadásban a Biblia) szolgálatot, amely még most is közvetíti Isten szeretetének jó hírét. Ha valaha valaki megtapasztalta a „hallás ajándékát”, az az én Bestemor Oline-om volt. Köszönöm, Atya Isten, Megváltó Isten és Vigasztaló Isten, hogy te minden nyelvet, tájszólást, nyelvjárást ismersz, de különösen köszönöm neked a menny nyelvét!

Darlene Joy Grunke 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.